Ugrás a tartalomra

Két miskolci általános iskolában is igazgatót keresnek

Kujan István
Utoljára módosítva
2021. március 25. csütörtök 13:03
A Fazekas Utcai, valamint a Miskolci Petőfi Sándor Általános Iskola élén a nyár folyamán megszűnik a korábbi igazgatók vezetői megbízatása, ezért intézményvezetői pályázatot írtak ki.

Dr. László István, a Miskolci Tankerületi Központ igazgatója lapunk megkeresésére tudatta, valamennyi tankerületi fenntartású iskola esetén a pályázatokat egységes rendben írták ki, így a két intézményben is a pályázat benyújtásának határideje március 18-a volt.

Cseke Gábor jelenlegi igazgató folytatná a munkát a Fazekasban. | Minap-archív fotó: Mocsári László

– A Fazekas Utcai Általános Iskola és AMI pályázati kiírására kizárólag az intézmény jelenlegi igazgatója, Cseke Gábor nyújtott be pályázatot. A Miskolci Petőfi Sándor Általános Iskola vezetői megbízatására nem érkezett pályázat, így azt eredménytelennek nyilvánították – tudtuk meg a tankerületi igazgatótól, aki hozzátette: újabb pályázat kiírásáig a korábbi vezető SZMSZ szerinti helyettese látja el majd a tisztséget. Új pályázatot legkorábban ősszel, vagy jövő tavasszal írnak ki.

A Fazekas esetében a döntést legkésőbb 2021. június 28-áig hozza meg Kásler Miklós miniszter.

A két általános iskola mellett a Földes Ferenc Gimnáziumban is várták a pályázatokat az igazgatói posztra. Ott ketten jelentkeztek: az intézmény jelenlegi megbízott igazgatója, Fazekas Róbert, valamint a gimnázium egyik tanára, Kovács Benedek. Erről bővebben ITT írtunk.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!