Ugrás a tartalomra

Két napig tartó nemzetközi kutyakiállítás

Balogh Csilla
Utoljára módosítva
2023. április 26. szerda 16:09
Csaknem négyezer kutyát csodálhatnak meg az érdeklődők az idei nemzetközi Marathon DogShow kiállításon április 29-én és 30-án délelőtt 10 órától az ónódi vásártéren. A kutyakiállítás keretében megtartják a második Mogyorósi István Emlékkiállítást is. A kiállítás Speciális Hungária Champion cím szerzési lehetőséget biztosít.
Fotó: MEOE

A Marathon DogShow-n az ebek két CACIB és közötte egy CAC kiállításon mérhetik össze szépségüket. A népes nemzetközi bírói csapat csaknem 4000 kutyát vesz majd szakmai szempontból szemügyre és rangsorol majd a két nap alatt, tudtuk meg Kádár Jánostól. A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete (MEOE) Miskolci Önálló Jogú Szervezetének elnöke a minap.hu-nak elmondta, hogy az idei kiállítás rendhagyó lesz, mert egy úgynevezett Champion címet adó kiállítás is egyben, ahol a sikeresen szereplő kutyák egy hétvége alatt teljesíthetik a Nemzeti Champion feltételeit.

A rendezvényt hatalmas nemzetközi  érdeklődés övezi. „Európa mintegy 20 országából és a tengeren túlról, például az Egyesült Államokból is érkeznek kutyák a kiállításra” – mondta Kádár János.

A szakmai programot minden évben Hobby kutyakiállítás is kíséri, melyet idén április 29-én 11 órától rendeznek meg. Ebben az évben is 2 kategóriában indulhatnak a nevezők: törzskönyves hobby és törzskönyv nélküli hobby. A legszebb hobby kategóriás kutyát Lehoczki László speciális mentő választja majd ki. A rendezvényre a helyszínen lehet nevezni. 

A Hobby kiállítást követően a helyszínen könyvbemutató és dedikálás lesz, így azok, aki még nem rendelkeznek A Volt egy Mancs című könyvvel a helyszínen pótolhatják. 

A kiállítások mindkét napon délelőtt 10 órakor kezdődnek, de a Marathon elnevezésre utalva a két Nemzetközi (CACIB) kiállítást összekötő Nemzeti (CAC) kiállítás délután 17 órakor kezdődik.
 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!