Ugrás a tartalomra

Két napon át tartó régészkedés a belvárosban

minap.hu
Utoljára módosítva
2022. május 23. hétfő 20:01
"Egy falat őskor" címmel tartanak közösségi régészeti előadást május 27-én a Feledy-házban, mindezt tétezve: másnap ugyanitt régészetnapi programkavalkád várja az érdeklődőket.
A fotók a szentléleki pálos kolostor feltárásakor készültek. | Forrás: hermuz.hu

Pénteken 17:30-tól „Egy falat őskor” címmel hallgathatjuk meg azt az őskori közösségek táplálkozási szokásaival foglalkozó előadást, melyet a Közösségi Régészeti Program soron következő darabjaként bonyolítanak a Deák Ferenc téri létesítményben.

A szervezők akkor és ott lehetőséget biztosítanak olyan edények kézbevételére, amelyeket a hétköznapokon étel-ital tárolására, készítésére, felszolgálására használhattak „elődeink”, valamint ünnepek és lakomák alkalmával kerülhettek a korabeli asztalokra.

Szombaton aztán 10 és 14 óra között még ennél is közelebb hozzák a tudományágat. A Régészet Napja rendezvénysorozat évek óta szerepel a Herman Ottó Múzeum Régészeti Tárának programjai között. A pandémia szülte kétéves kényszerszünet után idén májusban ismét számtalan érdekességgel várják a látogatókat.

Az idei év témája „A megtartó közösség” elnevezést viseli, melyhez kapcsolódva egy izgalmas, interaktív társasjátékot állítottak össze a szervezők. A játék négy állomásból áll majd, időtartama hatvanöt perc. Ebben a csapatokat óránként indítják, és a körök végén eredményt is hirdetnek, végül a résztvevők jutalomban részesülnek. (Az utolsó turnus tizenhárom órától indul.)

A ház várja mindazokat, akik az egykor itt élt kelta, germán, honfoglaló és pálos közösségekről szeretnének többet megtudni – vagy éppen játszva tanulni és ismeretet szerezni a régészek munkájáról, hovatovább: kvízjátékban részt venni és társasjátékozni.

A játék neve: „Kelta kígyók, germán létrák”

Aki szeretne, az régészeti leleteket is válogathat, csomagolhat, tárgyak után kutathat. Aztán középkori épületekkel és forrásrészletekkel kirakózhat, leleteket ismerhet meg, kézbe veheti azokat, nem utolsósorban pedig középkori épületek után kutathat a térképeken.

Ezenfelül az épületben kialakítanak kreatív kuckót és kézműves sarkot is, ahol a kicsik színezhetnek, rajzolhatnak és gyurmázhatnak majd. Miként azt az eseményt beharangozó plakát garantálja: nem fog elmaradni az őskori sütő-, főző-, tárolóedények bemutatása és megismerése, akárcsak az interaktív beszélgetés és a "leletsimogatás" sem.

Habár a programok mindkét napon ingyenesen látogathatók, úgy a pénteki, mint a szombati rendezvény esetében is kérik a szervezők az előzetes regisztrációt.   

További hírek

Olvasnivaló