Ugrás a tartalomra

Kevesebb helyen és időben ugyanannyi könyv

Bódogh Dávid / Miskolc Televízió
Utoljára módosítva
2022. november 10. csütörtök 11:18
A megyei könyvtár nem tapasztal visszaesést az olvasók részéről annak dacára, hogy fogadásukra jóval csekélyebb tér és idő áll rendelkezésükre a múlt hónaptól. 

Mint arról korábban beszámoltunk: az elszabaduló energiaárak okán a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár fiókkönyvtáraiból néhány hete mintegy harminc munkatársát helyezte át Görgey utcai főépületébe. Október 21-től átmenetileg nem fogad látogatókat a József Attila, a Tompa Mihály, a Petőfi Sándor, a Kaffka Margit, a Móra Ferenc, a Lévay József Muzeális és a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtár. Az első három esetében az online katalóguson, telefonon és e-mailen keresztül leadott előjegyzéseket követően minden csütörtökön tizenöt és tizenhét óra között nyílik lehetőség a kért dokumentumok átvételére, továbbá a könyvek visszaadására.

Juhász Ákos archív felvétele Varga Gáborról

Varga Gábor szerint sokat számít, hogy – ha csupán meghatározott intervallumban, de – ily módon központjukon kívül három városrészben is elérhetővé tették a kölcsönzést. Az intézmény igazgatója a Miskolc Televízió stábjának hangsúlyozta: a tárgyalt fiókkönyvtárakban az előzetes igények mentén az ottaniak mellett a komplett megyei gyűjteményhez is hozzáférhetnek olvasóik. Megemlítette, hogy az elmúlt két hét statisztikai adatai is nagyon jó mutatókat tükröznek: több mint ötezer dokumentumot kölcsönöztek, és hatezer hosszabbítást kértek.

Varga Gábor arról is beszámolt, hogy meglehetősen simán zajlott le az átállás, így nem csupán olvasóik, de munkatársaik sem érezték meg igazán a negatív hatásokat. A dolgozók jelenleg három szinten végeznek különböző könyvtári munkafolyamatokat, ugyanakkor a háttérben folyó tennivalóik közepette is mindent elkövetnek, hogy könyvbújás jogától senkit se fosszanak meg. 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!