Ugrás a tartalomra

Ki is rohant mentőövért az uszodának? 

Létrehozva
A székesfehérvári uszoda megsegítésének hírére Szarka Dénes múlt hétvégén tette fel a kérdést: Miskolc mikor kerülhet sorra? Nos, sorra került. A Velünk a Város frakcióvezető-helyettese szerint azonban ez nem a helyi kormánypárti politikusok közbenjárása nyomán, sokkal inkább a városvezetés érdekérvényesítésének köszönhetően alakult így. 
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Mint arról a hét folyamán beszámoltunk: a Kemény Dénes Városi Sportuszoda hetvenmillió forintos támogatást kapott az államtól – ezzel év végéig biztosítva annak fenntartási költségeit. Szarka Dénes pénteki sajtótájékoztatóján ennek apropóján felidézte: már nyáron látni lehetett, hogy a rezsiköltségek miatt az ország többi önkormányzatához hasonlóan rendkívül nehéz helyzetbe kerülhet a miskolci is.

– Őszre nyilvánvalóvá vált, hogy kigazdálkodhatatlan állapotot idéztek elő az energiaárak – húzta alá a többségi képviselőcsoport frakcióvezető-helyettese, aki igyekezett azt is leszögezni: amint veszélybe került az önkormányzat által fenntartott létesítmények üzemeltetése, Veres Pál azon nyomban tárgyalásokba kezdett az Miniszterelnökséggel és az illetékes tárcákkal – nem történt ez másképp a Kemény Dénes Városi Sportuszoda esetében sem.

Kép

A jobbikos politikus emlékeztetett: néhány hete a polgármester rendkívüli közgyűlést hívott össze, hogy tájékoztassa a képviselőket a fennálló körülményekről. – Ezen a Fidesz és a KDNP önkormányzati frakciói nem jelentek meg – tette szóvá. – Ha eljöttek volna, tudhattak volna arról, hogy a városvezetés már egyeztetett a kormányzattal. Így nem eshetett volna meg az, hogy a kormánypárt helyi országgyűlési képviselői csütörtökön azzal állnak elő, hogy ők járták ki Miskolcnak az állami segítséget – állapította meg.

Szarka Dénes végezetül üdvözölte, hogy a kormány a településektől korábban, egyebek mellett – jegyezte meg – a pandémiás intézkedések örve alatt elvont pénzekből most „visszacsepegtet” a regionális sportlétesítmények nyitva maradásának érdekében. Egyvalamire azonban még felhívta az illetékes parlamenti küldöttek figyelmét: a jövőben a sport mellett az önkormányzati szektor, az oktatás és az egészségügy mentén is a város érdekeit képviseljék. 

Ez is érdekelhet

A világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyére Miskolcon készül a magyar válogatott
MiskolcVilágGasztroSzabadidő
A magyar nemzeti cukrász- és szakácsválogatott szeptember 21-én és 22-én Miskolcon tartja versenyszimulációs főzését a világ egyik legelismertebb gasztronómiai megmérettetésére.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a 26-os felújítása – képgaléria a helyszínről
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
fotó: Mocsári László
Kísérletek, tudományos kalandok – jön a Kutatók Éjszakája
MiskolcSzabadidőTudomány
Közel 150 izgalmas programmal, látványos kísérletekkel, tudományos bemutatókkal és jubileumi eseményekkel várja az érdeklődőket a Miskolci Egyetem a Kutatók Éjszakáján, szeptember 25-én.
Képgaléria
20 éves a Szépkorúak Háza
20 év gondoskodás – születésnapot ünnepel a Szépkorúak Háza Miskolcon
Miskolc
2006. június 1-jén nyitotta meg a kapuit a Szépkorúak Háza Idősek Otthona Miskolcon. A 20 éves jubileum alkalmából, kedden ünnepséget rendeztek a lakók, az ott dolgozók és a támogatók számára.