Ugrás a tartalomra

Kiélezett csatában született döntetlen a történelmi vízilabda-mérkőzésen

Kujan István
Utoljára módosítva
2021. március 18. csütörtök 09:56
Hazai környezetben fogadta az MVLC szerda este Szeged férfi vízilabdacsapatát. A Miskolc Televízió által élőben közvetített mérkőzésen végül döntetlen született. A vendégek elégedettek voltak a megszerzett 1 ponttal – a miskolciak már kevésbé.

Elvesztegetett 2 pont, vagy itthon tartott 1 pont? Dilemmázhattak a mérkőzés lefújását követően a miskolci szurkolók. Merthát a tabellán mögöttünk álló csapat érkezett vendégjátékra a Kemény Dénes uszodába, igaz, a szegediek javuló formája óvatosságra inthette a hazai szakvezetést.

Kiegyenlített játékot hozott végig a találkozó, a csapatok fej-fej mellett haladtak. Az első és a második negyed is 2-2-vel zárult, a félidőre tehát 4-4-es döntetlen állással vonulhattak a csapatok. A harmadik negyedben aztán a szegedieknek sikerült „meglépniük” egy góllal, amit nagy küzdelemben a Miskolc végül egalizálni tudott, így alakult ki a 8-8-as végeredmény.

Eredmény:

PannErgy-Miskolc-Szegedi VE 8-8 (2-2, 2-2, 2-3, 2-1)
Gólszerzők: Magyar 3, Fried 3, Vismeg Zs. 2, ill. Kiss Cs. 3, Tóth Gy. 2, Farkas 1, Kürti 1, Lakatos 1.

Juhász Ákos képgalériája

A mérkőzés lefújását követő sajtótájékoztatón a vendégek szakvezetője büszkén nyilatkozott csapatáról. Szabó Zoltán úgy fogalmazott: önmagáért beszél, hogy csalódottak az idegenbeli döntetlen miatt.

– Nagyot léptünk előre ezen a meccsen, amit egyébként akár le is zárhattunk volna már a harmadik negyedben, és akkor győztesként nyilatkoznék most. Dicséri a miskolciakat, hogy vissza tudtak jönni a meccsbe. Még egyszer hangsúlyozom: elsősorban amiatt borzasztóan fontos ez az 1 pont, ahogyan azt megszereztük.

A hazaiak vezetőedzője gratulált a Szegednek, de saját csapatának is, mert – mint Kis István fogalmazott – „rossz és helyenként fegyelmezetlen játékkal is meg tudtunk menteni egy értékes pontot”.

– Taktikailag jól felkészült csapatokat láthattak a tévénézők. A szegediek érezhetően nagy hangsúlyt helyeztek a játékunk kielemzésére; biztos sokat videóztak előzetesen. A legnagyobb gondot számunkra az emberelőnyök kihasználása jelentette ma, erre egyébként láthatóan fel is készült az ellenfelünk; szinte előre tudták, hogy gólerős támadóink hová fognak lőni. Készülünk tovább, és szeretnénk megnyerni a következő meccseinket.

 

 

A hazai mérkőzéseket ez után is élőben közvetíti majd a Miskolc Televízió. Történelmet írtunk egyébként: a tévénk 36 éves történetében a szerdai mérkőzés volt az első élőben közvetített sporteseményünk! Erre az ünnepi alkalomra egy nyereményjátékkal is készültünk: nemrégiben indult Instagram-oldalunkon csütörtökön éjfélig várjuk a helyes megfejtéseket arra a kérdésünkre, hogy ki dobta az első gólt a szerdai Szeged elleni mérkőzésen. Értékes nyereményekért játszanak olvasóink: az MVLC játékosai által dedikált vízilabdát, illetve az Unio-COOP ajándékkosarát sorsoljuk ki közöttük.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!