Ugrás a tartalomra

Kiemelkedő nemzeti értékké lett a tokaji írótábor is

Létrehozva
Hungarikum lett a máriapócsi nemzeti kegyhely és búcsú, az 1568-as vallásszabadsági törvény, a karikás ostor, továbbá 11 új elemmel bővült a Magyar Értéktár - jelentette be a Hungarikum Bizottság keddi ülése utáni sajtótájékoztatón Budapesten az agrárminiszter.

Nagy István szerint a Hungarikumok Gyűjteménye olyan elemekkel gyarapodott, amelyre a magyarság mindig büszke lehet. Máriapócs a leglátogatottabb kegyhelye az országnak, évente több mit félmillióan keresik föl, II. János Pál pápa is meglátogatta. A település templomát 2005-ben Erdő Péter budapest-esztergomi érsek nemzeti szentéllyé nyilvánította - tette hozzá.

A tárcavezető szerint az erdélyi Tordán 1568-ban tartott országgyűlés olyan törvényt hozott, amely az akkori Európában példátlan mértékben biztosította a vallásszabadság jogát, és évszázadokra biztosította a békés felekezeti együttélést.
A karikás ostor - mint fogalmazott - a magyar népművészet kiemelkedő értékeként, a pásztorművészet jeles hagyatékaként került a Hungarikumok Gyűjteményébe. Kidolgozására a készítőik különös gondot fordítottak, ezért vitathatatlanul helye van a nemzeti értékek között - indokolta a döntést.

Nagy István abban bízik, hogy a hungarikumok nyilvántartása erősíti a nemzeti önazonosságot, és a magyar közösségek összetartását. Az értékmentés a jövő alapja, és a hungarikumpályázat népszerűsége is jelzi, hogy a 21. században ez egyre fontosabb - hangsúlyozta.

A Magyar Értéktár bővítését a kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos ismertette. V. Németh Zsolt a közölte, hogy a Hungarikum Bizottság döntése alapján egyedi elbírálás nélkül része a Magyar Értéktárnak a Magyar Örökség Díj kitüntetettjeinek lezárt életműve, az uniós oltalom alatt álló, földrajzi árujelzővel rendelkező termékek és az EU által elismert hagyományos különleges termékek. Kiemelkedő nemzeti értékké lett továbbá a magyar citera és citerajáték, a Kárpát-medence hagyományos fejfái, a székelykapuk, a Rákóczi-túrós, a tokaji írótábor, a teqball, a szentkirályi ásványvíz, valamint a Zema porcelánékszer.

A miniszteri biztos szerint a korábbiakhoz hasonlóan a Magyar Értéktár új elemei is egyedi, vonzó magyarságképet jelenítenek meg. Kiválasztásuk fontos szempontja, hogy ne csak a magyarság múltjára, hanem a jelenére is utaljanak - tette hozzá.

Ez is érdekelhet

Az MCC nyitott a párbeszédre, beleértve a gazdasági környezet változásait érintő kérdéseket is
BelföldGazdaságOktatás
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) működését kezdettől fogva az együttműködés határozza meg partnereivel és a döntéshozókkal - hangsúlyozta a szervezet, amely a miskolci Avas Szálló sorsát is meghatározza.
Északkelet felől vastagabb felhőtakaró borítja be a május 1-jei eget
BelföldKörnyezet
Felhős idő várható a munka ünnepén, némi napsütéssel és széllel.
Pósfai Gábor lesz a Tisza-kormány belügyminisztere, Melléthei-Barna Márton az igazságügyi miniszter
Belföld
Magyar Péter, Magyarország következő miniszterelnöke Facebook-oldalán jelentette be, hogy a felálló Tisza-kormány belügyminiszteri pozíciójára Pósfai Gábort kérte fel, míg az Igazságügyi Minisztérium élére a párt jogi vezetőjét, Melléthei-Barna Mártont jelöli.
Napos, száraz idő várható csütörtökön, helyenként fátyolfelhőkkel
BelföldKörnyezet
Folytatódik a napos, száraz időjárás. Előfordulhatnak heves széllökések.