Ugrás a tartalomra

Kiemelt sportakadémia lett a DVTK Labdarúgó Akadémia

dvtk.eu
Utoljára módosítva
2020. január 09. csütörtök 14:19
A rangos elismerést a Diósgyőrön kívül mindössze kilenc labdarúgó akadémia kapta meg.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár korábban azt nyilatkozta, hogy ezek az intézmények átfogóan gondoskodnak a fiatal sportolók felkészítéséről, versenyeztetéséről, megszervezik a rendszeres sportegészségügyi vizsgálatukat és állapotfelmérésüket, illetve sportpszichológiai ellátásukat. Egyúttal segítséget nyújtanak a tankötelezettség teljesítése és az élsport összehangolásában, ezzel egyengetve sportolói életpályájukat és biztosítva a minőségi utánpótlás-nevelést.

Évindító interjújában Sántha Gergely, a DVTK elnöke emlékeztetett, a Double Pass belga tanácsadó intézet által készített jelentés alapján tavaly a DVTK Labdarúgó Akadémia bekerült az ország legjobb hat utánpótlás-nevelő műhelye közé. Többek között ennek az eredménynek, valamint az auditot követő sportszakmai és háttérmunkának köszönhetően sikerült az EMMI-vel aláírni 2019. végén a kiemelt akadémiai státuszt a következő 4 évre biztosító szerződést, ami az anyagi lehetőségeken felül nemcsak komoly elismerés a klub történetében, hanem egy óriási lehetőség és hatalmas felelősség is.

Forrás: dvtk.eu

Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója kiemelte, nagyon sokan dolgoztak azért a klubban, hogy megvalósulhassanak az idei eredmények.

– Nagyon fontos lépés volt a futballszakma életében, hogy kiemelt akadémiai rangra emelkedtünk – hangoztatta. Nemcsak a támogatás miatt, hanem azért is, mert ez tényleg egy komoly szakmai elismerés. Ebben a klub összes dolgozójának a munkája benne van, nemcsak a sportszakmában dolgozóké, hanem például az egészségügyi stábé, a háttérben dolgozó marketing- és kommunikációs kollégáké, a gazdasági osztályon dolgozóké, vagy éppen a pályamunkásoké és a takarító személyzeté is. De ne feledkezzünk el azokról sem, akik a korábbi években dolgoztak az akadémián, hiszen mindenki hozzá tudott tenni ahhoz, hogy ezt a sikert elérjük.

Hozzátette: a DVTK egy nagyon dinamikusan fejlődő klub, és pont ez az, ami nem teszi lehetővé azt, hogy most megálljanak ünnepelni, hiszen újabb kihívások előtt állnak.

Az akkreditált labdarúgó sportakadémiák:

DVTK Labdarúgó Akadémia
Debreceni Labdarúgó Akadémia
ETO FC Győr
Puskás Akadémia FC
Ferencvárosi TC
Budapest Honvéd FC
Illés Akadémia Szombathely
MTK Budapest
Kisvárda FC
Vasas Kubala Akadémia.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!