Ugrás a tartalomra

Kiflibe hajtotta a villanyoszlop a nekicsapódó autót (Videóval!)

Létrehozva
Az eset Miskolcon történt a napokban és egy térfigyelő kamera rögzítette azt. Szerencsére nem sérült meg senki, a rendőrség későbbre ígért tájékoztatást. 

 

 

Térfigyelő kamera rögzítette amint Miskolcon nagy sebességgel villanyoszlopnak csapódik egy autó - az esetről az rtl.hu számolt be. A baleset a hét második felében történt, az eset során az érintett autó „kiflibe hajlott”. A járműben négyen utaznak, láthatóan mindannyian épségben szálltak ki, majd sietve távoztak a helyszínről.

Egy autós a baleset idején éppen arra járt,  a felvétel alapján úgy tűnik, hogy az egyik fiatal mintha mondott volna valamit a sofőrnek. A kocsiról, és az ütközés körülményeiről a rendőrség későbbre ígért tájékoztatást. A helyiek egyébként már többször kérték az önkormányzatot, hogy tegyenek valamit, mert az utcában sokszor száguldoznak az autók.

Ez is érdekelhet

Kigyulladt egy betegszállító autó - ennyi maradt belőle (fotó)
Kigyulladt egy betegszállító autó - ennyi maradt belőle
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
A járműben csak a vezetője tartózkodott, aki időben ki tudott szállni.
Lillafüred
Fának hajtott egy autó Lillafüred határában
BalesetMiskolc
A 2505-ös út 45-ös kilométeréhez a diósgyőri tűzoltók vonultak csütörtök este.
Karambol az M30-as autópályán: két jármű ütközött
BalesetMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A 45-46-os kilométer között, Aszaló térségében történt a karambol csütörtök délután.
halálos baleset a 3-as főúton
Felfoghatatlan tragédia: gyermekek is életüket vesztették a 3-as főúton történt balesetben (frissítve)
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Súlyos baleset történt a 3-as főúton, Bükkábránynál szombaton. Öten életüket vesztették.