Ugrás a tartalomra

Kigurult a Borsod MTB Bajnoka verseny negyedik futama

Létrehozva
Szombaton rendezték meg a Borsod MTB Bajnoka verseny negyedik futamát, Görömbölyön, mely az ország első megyei mountainbike bajnoksága XCO szakágban. 

Preview Image
Beregi László képgalériája!

2014-ben az Ózdi Kerékpáros Egyesület szervezésében először nyílt lehetőségük a megye hegyikerékpárosainak, hogy összemérjék erejüket és felkészültségüket az olimpia szakágban. A verseny sikerein felbuzdulva 2015-ben a korábbi ötletet tovább gondolta az ÓKE szervező csapata, majd a tél folyamán felvetették egy esetleges sorozat megvalósításának ötletét a Bükkszentkereszten működő Kis-Galya KSE és a kazincbarcikai Team3K rutinos versenyszervezőinek.

Kép

A megkeresésre mindkét klub vezetősége pozitívan reagált, így 2015. május 15-én Bükkszentkereszten indult útjára a Borsod MTB Bajnoka amatőr XCO versenysorozat. Bár 2015-ben az előzetes tervek szerint négy futamon dőlt volna el az összetett elsőség, ám időközben a Freeriderz SC visszalépett a rendezéstől.

Kép

Az idei évben, hogy a négy fordulós sorozat megvalósuljon, felvették a kapcsolatot a borsodnádasdi Mátéhegyi Bike Team-el, akik örömmel csatlakoztak a sorozathoz, így 2016-ban  újabb helyszínnel bővült a BMTBB sorozat.

Kép

Az összefogás célja a hegyikerékpározás és azon belül az XCO szakág népszerűsítése, illetve versenyzési lehetőség biztosítása minél szélesebb körben. Ezért az összes futam nyílt, így a Borsod Bajnoka futamain bárki elindulhat, aki érez magában egy kis affinitást a versenyszerű hegyikerékpározás iránt és nevezésével elfogadja a versenyszabályzatot. 

Ez is érdekelhet

Magyar Gergely szerint tovább kell fejlődniük. Fotó: magánarchívum
Négyszáz kilométer a győzelem ára
SportMiskolc
A sereghajtó vendégeként szerepel a hétvégi fordulóban a diósgyőriek csapata, melynek sikere borítékolható.
A MEAFC-Peka Bau extraligás férfi röplabdacsapata. Fotó: magánarchívum
Az első négy közé is bekerülhetnek
SportMiskolc
A hétvégén megkezdődik a honi legmagasabb osztályú férfi pontvadászat.
Az Egyetemvárosban jubilál a Miskolci Barátság Maraton
SportMiskolc
A jubileumi, 25. Miskolci Barátság Maraton elnevezésű nemzetközi futófesztivált október 18-án, vasárnap rendezik meg az Egyetemvárosban.
Tirpák Dávid a dobogó második fokán. Fotó: magánarchívum
Két érem és három ötödik helyezés
SportMiskolc
Birkózás: remekül szerepeltek a diósgyőri sportolók a hétvégi, Budapesten tartott országos diákolimpiai döntőn.