Ugrás a tartalomra

A kilencven esztendős Marija Nikolaevát köszöntötték

Létrehozva
A Pro Urbe-díjas szemészorvost, a néhai Mazsaroff Miklós festőművész özvegyét Szopkó Tibor alpolgármester virágcsokorral és emléknappal köszöntötte otthonában pénteken.
Kép
Marija Nikolaeva. Fotók. Mocsári László

Kilencvenedik születésnapján köszöntötte pénteken Marija Nikolaevát Miskolc önkormányzata nevében Szopkó Tibor, Miskolc alpolgármestere. Marija Nikolaeva bulgáriai születésű, de több mint 60 éve miskolci lakos. Férjével, Mazsaroff Miklós festőművésszel 1958-ban költöztek a városba. 2010-ig, nyugdíjba vonulásáig a város egyik legjobb nevű, elismert szemészorvosa volt. Dolgozott a Semmelweis, majd a megyei kórház szemészeti osztályán, 1974-től nyugdíjba vonulásáig a Vasútegészségügyi Szolgálat MÁV Rendelőintézetében praktizált.

Mindössze 25 éves koráig élt szülőhazájában, de a mai napig bolgárnak vallja magát. Épp ezért is vállalt részt az 1995-ben megalakult Miskolci Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat megalapításában. Három évig volt az önkormányzat elnöke, majd 2009-ig a vezetőség tagjaként tevékenykedett. Fontosnak tartja, hogy gyermekei, unokái és dédunokái tovább vigyék és éltessék a bolgár hagyományokat is. Ezzel a szerepével nem csak a bolgár kisebbség, de Miskolc városának aktív sokszínűségéhez is hozzájárult.

Festőművész férje pályáját mindig támogatta és az ő emléke megőrzésének gondolatával alapította meg 2009-ben a Mazsaroff Miklós-díjat. Ennek célja, hogy a Miskolcon és környékén élő tehetséges fiatal pályakezdő képzőművészeket támogassa. A magánadományként finanszírozott díj némi anyagi könnyebbséget jelent az alkotómunkában, és nem utolsó sorban erkölcsi elismerés is, amit minden díjazott büszkén tart számon az életrajzában.

Munkásságát két évvel ezelőtt 2021-ben Pro Urbe kitüntető címmel ismerte el a város.

Kép
Marija Nikolaeva és Szopkó Tibor

Marija Nikolaeva lapunknak elmondta, az elmúlt napok az ünneplés jegyében teltek, a család és bulgáriai rokonai is felköszöntötték és megünnepelték vele a kerek évfordulót. Kérdésünkre elmondta, bár Bulgáriában született, ott járta ki iskoláit, egyetemet is ott végzett, büszkén vallja magát miskolcinak.

- Ötvenkét éven át kezeltem a betegeim szemét, mindig boldog voltam, ha valakinek tudtam segíteni, ha meggyógyítottam. Nagyon sokan ismernek és én is sokakat ismerek itt Miskolcon, az elmúlt öt évtizedben mindig mindenki nagyon kedves volt velem. Részben ennek köszönhető az is, hogy nem beszélek tökéletesen magyarul, mert soha senki nem akart kijavítani, én meg elhittem, hogy tökéletesen beszélem a nyelvet. Mindenesetre most nagyon örülök, hogy sokan felkeresnek, felköszönnek. Egyébként is úgy élem az életemet, hogy mindennap ajándék évekkel ezelőtt úgy határoztam, hogy mindennap csinálok valami hasznosat, hogy ne legyen felesleges egy nap sem - mondta. 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Az Önkéntesség Évét ünnepelték a Miskolci Egyetemen
Alkotónappal ünnepelte az Önkéntesség Évét az egyetem Közösségi Szolgálati Irodája
MiskolcOktatás
Ötödik születésnapja alkalmából egyúttal a nemzetközi Önkéntesség Évéről is megemlékezett ,egy nagyszabású alkotónap keretében, a Miskolci Egyetem Közösségi Szolgálati Irodája, a KÖSZI.
hidrogéntechnológia konferencia. Fotó: ME
Hidrogéntechnológia – konferencia a jövő energiaforrásáról és a feltörekvő iparágról
MiskolcTudomány
A hidrogéntechnológia új, feltörekvő iparágának fejlődéséhez kreatív tudással, több szakterületet is felölelő tudományos és kutatási háttérrel a Miskolci Egyetem is hozzá tud járulni.
Miskolc ad otthont a Magyar Színházi Fesztiválnak. Forrás Facebook/Nagy Ervin
Nagy Ervin bejelentette: Miskolc ad otthont a Magyar Színházi Fesztiválnak
MiskolcKultúra
Új fejezet kezdődik a magyar színházi életben - jelentette be Nagy Ervin közösségi oldalán.
Képgaléria
Új gépek segítik a közterület-fenntartási munkákat Miskolcon. Fotó: Juhász Ákos
Nagy teljesítményű, professzionális munkagépekkel bővült a Városgazda eszközparkja
Miskolc
Két prémium kategóriás fűnyírótraktort és egy kommunális seprőgépet szerzett be, a továbbiakban pedig egy daruval felszerelt önrakodó tehergépjárművet fog vásárolni az önkormányzat a Miskolci Városgazda számára, a Versenyképes Járások Program keretében nyert támogatásból.