Ugrás a tartalomra

Kínai filmek a CineFesten

Létrehozva
Több éve tartó nemzetközi filmszakmai együttműködés töretlen eredménye, hogy idén is eljut Miskolcra néhány a kínai filmgyártás izgalmas és kurrens darabjai közül. A nagyjátékfilmek versenyprogramjában a Porrá leszünk, míg a kitekintő szekcióban a Testvér várja a távol-keleti filmek szerelmeseit.

2017-ben az ázsiai régió legjelentősebb A-kategóriás filmfesztiválja, a Shanghaji Nemzetközi Filmfesztivál részeként egy új kezdeményezés indult útnak. Több ország filmfesztiváljai és filmes intézményei – köztük a CineFest – nyilatkozatot írtak alá annak érdekében, hogy az együttműködés keretében tapasztalatokat cseréljenek fesztiválszervezés, közönségépítés, illetve marketingstratégia kiépítése területén.

Kép
Pillanatkép a Porrá leszünk című kínai filmből. Fotó: CineFest

Az együttműködés azóta is töretlen, a CineFest és a Shanghaji Nemzetközi Filmfesztivál egyaránt lehetőséget biztosít minden évben arra, hogy a saját országuk filmújdonságait bemutassák a partnerország nézőinek. Idén a shanghaji partnerünk ajánlására két film is eljut a miskolci filmvásznakra: a nagyjátékfilmes versenyszekcióban szerepel a Porrá leszünk című 2022-es kínai újdonság, amely versenyzett – többek között – a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában is, a Kitekintő szekcióban pedig a Testvér című 2021-es filmet vetítjük.

Porrá leszünk:

SZEPTEMBER 12. HÉTFŐ 20:30 ZUKOR TEREM (ISMÉTLÉS)

Testvér:

SZEPTEMBER 13. KEDD 21:15 URÁNIA TEREM (PREMIER)
SZEPTEMBER 16. PÉNTEK 22:00 URÁNIA TEREM (ISMÉTLÉS)

Ez is érdekelhet

Mikita Dorka Júlia
Ő Frankelda hangja
Kultúra
Egy miskolci színész szinkronizálja az új mesemusical főszereplőjét. Mikita Dorka Júlia mesélt a film látványvilágáról is, valamint elárulta, kinek kölcsönözné szívesen a hangját.
Képgaléria
Miskolci Dixieland Band a Mályi Plázson
A Miskolc Dixieland Band zenélt a Mályi Plázson
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Különleges buli volt a RádióM Mályi Plázson szombat este.
Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.