Ugrás a tartalomra

Kinyitott a Kemény Dénes uszoda is

Létrehozva
Hétfőn kinyitott a Kemény Dénes uszoda.

Tájékoztatásuk szerint a létesítményt kizárólag védettségi igazolvánnyal rendelkező személyek, valamint a versenyszerűen sportoló, 18. életévüket be nem töltött, igazolt versenyzők és edzőik vehetik igénybe.

Sorra nyitnak ki a városi intézmények a múlt heti bejelentések után. Mint lapunk is megírta, több változást is bejelentettek: szombattól a kijárási tilalom kezdete éjfélre módosult, este 11 óráig lehetnek nyitva a boltok és a vendéglátóhelyek. A védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára pedig megnyíltak a vendéglátóhelyek belső terei, a szállodák, a szabadidős létesítmények, állatkertek, múzeumok, mozik, színházak, edzőtermek és sportesemények, és ezeket a helyeket rokon kíséretében kiskorúak is látogathatják.

A miskolci strandok nyitásáról is kaptunk már információkat: jelenleg a hatósági előírásoknak megfelelő feladatokat végzik el, és előkészítik a fürdőket az ütemezett, fokozatos nyitásra a Miskolci Fürdők Kft. kezelésében lévő egységekben. A tervek szerint a Selyemréti Strandfürdő és a Miskolctapolcai Strandfürdő újranyitása az elmúlt évhez hasonlóan május végén, a veszélyhelyzet elhárítása miatt jelenleg is zajló beruházás miatt a Barlangfürdő, és az újonnan épült, átadás előtt álló tapolcai Ellipsum Élményfürdő nyitása pedig június második felében várható.

Ez is érdekelhet

Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.