Ugrás a tartalomra

Kiváló középpályásától búcsúzik a DVTK

Létrehozva
Elhunyt Kiss István, a DVTK egykori játékosa.

Életének 61. évében elhunyt Kiss István, a DVTK saját nevelésű játékosa, aki 1982 és 1989 között szerepelt az első csapatban – adta hírül a piros-fehér klub hivatalos oldalán kedd délután.

Felidézték: Kiss István 1963. november 18-án született Miskolcon, és a diósgyőri utánpótlásban nevelkedett. A kiváló középpályás tehetségére jellemző, hogy meghívót kapott az ifjúsági válogatottba, ahol Détári Lajos volt a posztriválisa.

Már 18 évesen bemutatkozott az élvonalban, ahol összesen 34 mérkőzésen lépett pályára. Azért nem többször, mert a DVTK kiesése után is hűséges maradt nevelőklubjához, és egészen 1989-ig erősítette a csapatot.

Visszavonulását megelőzően Szolnokon töltött még el egy rövid időt.

 

Ez is érdekelhet

Vitányi László a diósgyőriek vezetőedzője. Fotó: magánarchívum
A lila-fehérek elgázolták a piros-fehéreket
SportMiskolc
Hazai környezetben kiütéses vereséget szenvedtek az élvonalbeli diósgyőri hölgyek.
vízilabda
Pécsen veszített a PannErgy
SportMiskolc
Rengeteg emberelőnyös helyzetet puskáztak el a vendégek.
Olympia városában küzdenek
SportMiskolcVilág
Muaythai: diósgyőriek is szerepelnek az ifjúsági világbajnokságon.
Felmentették a diósgyőri lányokat
SportMiskolc
Kosárlabda: nyilvános edzést tartott pénteken délben Diósgyőrött a magyar női válogatott.