Ugrás a tartalomra

Kocsonyafesztivál: útlezárásokra és a parkolási rend változására kell számítani a belvárosban

Létrehozva
A Polgármesteri Hivatal tájékoztatása szerint a belváros több pontján lesznek út- és területlezárások a rendezvény és annak előkészítő munkálatai miatt, és a megszokott parkolási lehetőségek is változnak. 
Kép
Épülnek az árusítóhelyek (Fotók: Juhász Ákos)

A Kocsonyafesztivál árusító és vendéglátós kunyhóinak összeszerelése, illetve a fesztivál-látványosságok építési munkái miatt március 2-án, csütörtök reggel 6:30-tól lezárják a forgalom előtt a Patak utcai kavicsos nagy parkolót, a Városháza Hunyadi utcai bejárata előtt lévő parkolóhelyeket, 23:00 órától pedig a Kazinczy utca Nagy Imre utcai kihajtójától a Villanyrendőr felé vezető szakaszát, a Régiposta felé azonban továbbra is ki lehet majd kanyarodni. 

Szombat reggel 6:30-tól azonban ez utóbbi szakaszt is lezárják, egészen a sarki kisvendéglőig, az autósok a Régiposta utcára fordulva hajthatnak majd tovább. Péntek reggel pedig, ugyancsak 6:30-tól lesz érvényben lezárás a Hunyadi utcán a Városháztér felé a Bartók tér sarkától. A Csizmadia közbe, a Kandia utca felé már február 28-án, kedd reggeltől nem hajthatnak be a gépjárművek. 

Ideiglenes változások lépnek érvénybe a parkolási rendben is a Kocsonyafesztivál idején

Lezárják a gépkocsiforgalom előtt a Csizmadia közt és a Kandia utcát a Kocsonyafesztivál miatt február 28. és március 5. között, ezzel átmenetileg a parkolás rendje is változik ezeken a helyszíneken. Az érintett területekre szóló kedvezményes lakossági parkolási engedéllyel rendelkezők a rendezvény ideje alatt a környező utcákban parkolhatnak. Ilyen helyszínek a többi közt a Dr. Antall József park, a Csengey utca, és az Arany János utca Corvin és Szemere utcák közötti szakasza.

A lezárások a fesztivál bontási munkálatainak befejezéséig maradnak érvényben. A szervezők a lakosság türelmét és megértését kérik.

Ez is érdekelhet

Az eddigi legnehezebb meccs vár rájuk
MiskolcSport
Labdarúgás: Merkantil Bank Liga (NB II), 12. forduló.
Kikaptak a Farkasok
MiskolcSport
Kosárlabda: férfi NB I/B, Piros csoport, 6. forduló.
Rákóczi évfordulók határon innen és túl
MiskolcVilágKultúra
Idén kettős évfordulóra emlékezünk: II. Rákóczi Ferenc születésének 350., hamvai hazahozatalának és kassai újratemetésének 120. évfordulójára. A Rákóczi Szövetség középiskolásoknak meghirdetett pályázatának köszönhetően városunkból is sok diák jutott el Kassára a megemlékezésre.
Folytatódik a 3-as számú főút felújítása
Hétfőtől a belső sávokban folytatódik a burkolatjavítás a 3-as főúton
Miskolc
Szombaton befejeződtek az aszfaltozási munkálatok Miskolcon, a 3-as főút külső forgalmi sávjaiban, a régi gyógyszertár épülete és az Ifjúság útja közötti szakaszon. November 2-án, hétfőn a belső sávok felújításával folytatódik a munkavégzés, amely újabb forgalomkorlátozásokkal jár.