Ugrás a tartalomra

Komplex módon újítanák meg a Számozott utcák térségét

Létrehozva
A terület jövőjével kapcsolatban a város néhány hete tervpályázatot írt ki, melyre tizenhét pályamunka érkezett megyei építészektől. Ezeket értékelték a közelmúltban, kedden pedig az is kiderült, kinek a munkáját értékelte a legjobban a zsűri.
Kép
Fotók: Osztie Tibor

Eredményt hirdettek kedden a Számozott utcák területére kiírt ötletpályázatban. Ahogyan arról korábban lapunk is beszámolt, az építészeti pályázatot a Hodobay-program részeként hirdették meg. Az eredményhirdetésen elsőként Szopkó Tibor, Miskolc alpolgármestere köszöntötte a megjelent építészeket, akiknek méltatta munkáját, hiszen – mint mondta – rendkívül színvonalas pályamunkák születtek. Kiemelte, a kiírás fő célja az volt, hogy a városvezetés felmérje, tulajdonképpen mit érdemes a Számozott utcákra építeni.

– Ez a folyamat most lezárult, a következő lépés az lesz, hogy Miskolc Holinding Zrt. kollégáival együttműködve fejlesztőt találjunk, aki finanszírozza és megvalósítja azt a fejlesztést, amit ilyen módon részletezünk. Így azonban sokkal könnyebb dolgunk lesz. Ez valószínűleg, józan számítás szerint, egy sok tízmillió forintos, több ütemben megvalósuló fejlesztés lesz – mondta.

Kép

A pályázatot néhány hete írta ki az önkormányzat a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Építészkamara tagjai számára – ezt már Miskolc főépítésze mondta. Szunyogh László kiemelte, a felhívásra tizenhét pályamű érkezett be, melyeket néhány szóban ismertetett is ezt követően. 

– Nagyon jó miskolci építészek vannak, nagyon jó gondolatokkal, és hiba lenne nem kihasználni ezt a szellemi kapacitást. Úgyhogy a mostani pályázat is abban erősített meg minket, hogy ezt folytatni fogjuk, hogy további beruházásoknál, projekteknél előzetesen csinálunk minimum ötletpályázatot, de ha lehet, akkor komplex építészeti pályázatot – hangoztatta a főépítész.

Kép

A zsűri végül megosztott harmadik helyezettet, egy második és egy első helyezést hirdetett, akik pénzjutalomban részesültek. A győztes pályamunka a Karcműhely építész-terezőinek alkotása volt, akik régóta ismerték a területet és örültek, hogy végre papírra vethették az ötleteiket – mondta el a Miskolc Televízió Híradójának Szél Norbert építész-tervező.

– Egyrészt nagyon fontos volt, hogy a Szinvát kiszabadítsuk és ott egy olyan zöld felület alakuljon ki, amit a városlakók tudnak használni pihenésre, sportolásra. Voltak közlekedési problémák, amiket meg kellett oldani, ilyen volt a Déli tehermentesítő átvezetése, valamint az, hogy gyakorlatilag többféle beépítési struktúrát javasoljunk a leendő befektetőknek – jelentette ki.

Kép

Az eseményen kiderült, a pályázók többségében lakóterületet képzeltek, de sokan gondolkodtak zöld területekben. A győztes pályázat értékelésében Szunyogh László kiemelte: annak nagy értéke van, hogy a készítői meglátták a Lyukó és Szinva patak adta lehetőségeket, funkciót adtak a területen található bunkernek, és jól elkülönítette a gyalogos, autós és kerékpáros forgalmat is.

Ez is érdekelhet

Mesékkel és új kihívásokkal indult az évad a Csodamalomban
MiskolcKultúraSzabadidő
Évadnyitót tartott a Csodamalom Bábszínház kedden. Az eseményen az intézmény különleges világáról, az új évad kihívásairól és a társulati munkáról is szó esett, két bábszínészt pedig külön is köszöntöttek.
3D nyomtatóval gazdagodott a Kazinczy iskola a Rotary jóvoltából
MiskolcOktatás
A Kazinczy Ferenc általános iskola informatikai oktatását támogatja nagy értékű számítástechnikai adományával a Rotary Klub Miskolc-Tapolca, amely a rászorulók mellett a tehetséges diákokat is segíti.
Supersum Háladíjjal ismerték el a Földes igazgatóhelyettesnőjét
MiskolcOktatás
Különleges honismereti szakkört indított Kovácsné Szeppelfeld Erzsébet, a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziuma igazgatóhelyettese. Supersum Háladíjjal fejezték ki köszönetüket a jelölők értékmentő és értékteremtő oktatási-nevelési munkájáért.
Képgaléria
Új épületszárnyat adtak át a Lévay József Református Gimnáziumban
Megújult épületszárnnyal fogadta első nyolcévfolyamos osztályát a Lévay
MiskolcOktatásEgyház
Tantermeket, tanárit, csoportszobákat, közösségi teret, raktárakat és mosdókat alakítottak ki a Lévay József Református Gimnázium megújult épületrészében a Tiszáninneni Református Egyházkerület támogatásával. Az új helyiségeket szeptember 1-jén vehették birtokba az ötödikes diákok.