Ugrás a tartalomra

Koncerttel is megemlékeztek a Semmelweis-napról

Létrehozva
A GloriArt Brass zenélt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban a Semmelweis-nap alkalmából.
Kép
Fotó: Parai Roland

A magyar egészségügy napját 1992 óta ünnepeljük. A terület jeles képviselője volt Semmelweis Ignác, akit az anyák megmentőjeként emlegetnek. Ma különösen fontos, amit ő hangsúlyozott: a kézmosás. Az 1800-as években azonban ezért őt még kinevették orvostársai. Beigazolódott: igaza volt.

Kép

Ez is érdekelhet

Eperjes Károly
A szent és szabad művészet lesz a vendég a TTH-ban
MiskolcKultúraSzabadidő
„Az igazat mondd, ne csak a valódit” című zenés irodalmi esttel vendégszerepel Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész és Négyessy Katalin gordonkaművész november harmadikán Miskolcon a Tudomány és Technika Háza színpadán.
Képgaléria
1956-os megemlékezés a Petőfi téren
Tóth-Szántai József: 1956 lángja nem aludhat ki!
Miskolc
Miskolc első embere október 23-ai beszédében, a Petőfi téren arra hívta fel a figyelmet, hogy 1956-ra emlékezve nemcsak a mártírokra, hanem az egész nemzet szenvedésére emlékezünk kell.
A modernkori festő ecsete az AI
MiskolcKultúraTudomány
Malejkó Benjámin miskolci alkotó két éve fedezte fel a mesterséges intelligencia művészi oldalát. Ma már több mint 159 ezren követik naponta, ahogy a digitális technológia és az emberi lélek találkozásából új képi világ születik.
Rúsz Márton
Rúsz kilenc napos ciprusi kalandja
MiskolcSport
Újabb nemzetközi küldéseket kapott a FIFA-jelvényes miskolci labdarúgó játékvezető.