polgármester
Üzleti konferencián mutatta be Miskolcot a polgármester
Tóth-Szántai József Debrecenben, a PricewaterhouseCoopers (PwC) üzleti konferenciáján a térség fejlesztési irányairól, jövőjéről, valamint Miskolc, Debrecen és Nyíregyháza együttműködési lehetőségeiről beszélt.
Tóth-Szántai József polgármester a DAM területének megvásárlásáról
Miskolc polgármestere a közösségi médiában adott tájékoztatást a Diósgyőri Acélművek egykori területe többségi részének önkormányzati felvásárlásáról.
Levelet írt Magyarország új miniszterelnökének Tóth-Szántai József polgármester
Miskolc első embere gratulált Magyar Péternek és az új kormány valamennyi miniszterének a megbízatásukhoz, és jelezte: Miskolc készen áll az együttműködésre.
Kőbe írt történetek Miskolcról QR-kóddal
Miskolc belvárosában nap, mint nap olyan épületek mellett haladunk el, amelyek falai történeteket őriznek. A „Kőbe írt történetek” projekt célja, hogy ezeket a múltbeli emlékeket közelebb hozza a miskolciakhoz és az idelátogatókhoz.
Miskolc is csatlakozott a „vágatlan május mozgalomhoz"
A Bükk városaként támogatunk minden zöld kezdeményezést, így mi is bekapcsolódtunk a programba - tette közzé a közösségi médiában Miskolc polgármestere.
“Alkalmazkodni a megváltozott környezethez”
Az alpolgármester és a frakcióvezető lemondásáról kérdéztük Tóth-Szántai Józsefet, a város polgármesterét.
A DAM Miskolc egyik legfontosabb ipari tartaléka
„A mi döntésünk mögött ez a motiváció állt: Miskolcnak vissza kell szereznie azt a mozgásteret, amely nélkül nincs valódi gazdaságfejlesztés.”- mondta Tóth-Szántai József polgármester a csütörtöki rendkívüli közgyűlésen.
A világ legszebb helyeinek toplistájára került Miskolc-Lillafüred
A hírt Miskolc polgármestere osztotta meg a közösségi médiában szombaton.
Jelentősen bővült a miskolci rendfenntartók járműparkja
A polgárőrség és a rendészet flottája két új városi terepjáróval, két quaddal és hat, terepre is alkalmas elektromos rollerrel gazdagodott, ami jelentős mértékben hozzájárul Miskolc közbiztonságának további javulásához.
Faragó László kapta idén Miskolc sajtódíját
A díjazott hírszerkesztő, egyetemi oktató hangját jól ismerhetik a miskolciak a RádióM hírműsoraiból.
Elkészült az új födém a leégett Barlangfürdőben
Egyre látványosabb a Barlangfürdő helyreállítása, annak ellenére, hogy bontás közben egyre több műszaki hiba kerül a felszínre, tartani tudják a határidőt. Miskolc polgármestere és alpolgármestere újabb helyszíni bejárást tartott szerdán.
A város vezetői sem feledkeztek meg a nőnapról
Tóth-Szántai József Miskolc polgármestere és Hollósy András alpolgármester tulipáncsokorral a kézben járták be a várost és köszöntötték a hölgyeket a nőnap alkalmából.
Tisztelgés a moldáv háborús hősök előtt
A Moldovai Köztársaság jelenlegi területéről származó, a háborúban elesett hősök emlékművét avatták fel a miskolci Hősök Temetőjében.
Konzultációra hívja a polgármester a miskolciakat a DAM jövőjéről
„Vasgyári Kör” néven városi konzultációt indított Tóth-Szántai József polgármester.
Megérkeztek az első csuklós BYD buszok Miskolcra
Egy rövid próbaüzem után hamarosan forgalomba állnak az első, tisztán elektromos hajtású városi autóbuszok - osztotta meg a közösségi médiában a polgármester.
Már hivatalos: 2,8 milliárd forint érkezik Miskolcra
Megjelent a Magyar Közlöny legújabb számában, hogy 2,8 milliárd forint kormányzati támogatás érkezik városunkba, amire Tóth-Szántai József polgármester hívta fel a figyelmet Facebook-posztjában.
Folyamatosan halad a leégett Barlangfürdő helyreállítása
Miskolc polgármestere folyamatosan tájékozódik és tájékoztatja a közvéleményt a felújításról. Tóth-Szántai József polgármester pénteken újra személyesen győződött meg arról, hogy halad a munka a leégett Barlangfürdőben.
Kapaszkodó az Avason
A társadalmi esélyteremtést és a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkózását szolgálja a kedden átadott gyermekfejlesztő és terápiás központ, a miskolci Kapaszkodó Fejlesztőház.
Új könyvtárbusz járja a szendrői kistérséget
Egy több mint húsz éves kisbuszt váltott az új, modern könyvtárbusz, amely huszonhat kistelepülésre viszi el a kultúrát.
Századik számához érkezett a Műút folyóirat
Jubileumi mérföldkőhöz érkezett a Miskolcon szerkesztett Műút irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat, tizenkilenc év után megjelent a századik lapszám, amelynek bemutatóját ünnepi műsorral kísérve rendezték meg a Miskolci Nemzeti Színház Játékszínében.