Ugrás a tartalomra

Könyvbemutató: buddhista elvonulásáról írt a miskolci születésű újságíró

minap.hu
Utoljára módosítva
2019. november 20. szerda 09:39
„A Szelídítésünk színhelye a működő buddhizmust mutatja meg a maga brutális mivoltában, amikor épp az ego romlására tör” – fogalmaz Váncsa István író, publicista Dusza Erika könyve kapcsán. A kötetet csütörtökön délután a megyei könyvtárban mutatják be a miskolci közönségnek.

Dusza Erika 1969-ben született Miskolcon. Szociológusként végzett a Miskolci Egyetemen, a kilencvenes évek elejétől újságíróként dolgozik. Az ezredfordulóig a Magyar Hírlap, majd a Nők Lapja munkatársaként főként szociális témájú riportokat írt, 2002 óta szabadúszó, cikkei a Magyar Narancsban és a 444.hu-n jelentek meg. 2008-ban kezdődő elvonulása óta főként könyvszerkesztőként tevékenykedik, valamint a kunhegyesi Mahámudrá Meditációs Központ működtetésében segédkezik.

A Szelídítésünk színhelye – Hároméves buddhista elvonulásom naplójából című könyvét csütörtökön délután 5 órai kezdéssel mutatják be a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében. A szerzővel Filip Gabriella beszélget.

Váncsa István író, publicista úgy fogalmazott a könyv kapcsán, hogy

„A Szelídítésünk színhelye a működő buddhizmust mutatja meg a maga brutális mivoltában, amikor épp az ego romlására tör. Az elvonulás bizonyos értelemben prolongált meditáció, célja az ego kimetszése, a művelet gyötrelmes, sokáig tart, eredményes voltára garancia nincs. Persze ha a könyvpiacon szétnézünk, azt fogjuk látni, hogy nem mindegyik ösvény ennyire meredek. Buddhizmusról szóló irodalommal Dunát lehet rekeszteni, ez a könyv mégis unikum a maga módján, lévén egy fogékony, értelmes és írni tudó szubjektum beszámolója a folyamatról, melynek végére jutván ő maga is buddhista tanítóvá lényegült át. Önvallomás és riport egyszerre, hiteles, meggyőző, lenyűgözően érdekes.”

További hírek

Olvasnivaló