Az én könyvem, az én könyvtáram – címmel hirdetett korábban rajzpályázatot 1–8. osztályos tanulók részére a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár gyermekkönyvtára. A díjazott pályamunkákból nyílt kiállítás hétfőn, a költészet napján az intézményben.
A tárlat megnyitása előtt a könyvtár előadótermébe várták a diákokat és szüleiket, itt adták át számukra az elismeréssel járó oklevelet és könyvjutalmat. Az eseményen előbb Varga Gábor könyvtárigazgató szólt, aki köszönetet mondott minden pályázónak a beérkezett munkáért.
Nagyon szépen köszönöm a gyermekeknek a munkát, a kreativitást, a szépérzéket és ötletességet, amit megjelenítettek a beküldött rajzokban, grafikákban – mondta.
Varga Andrea alpolgármester elmondta, a rajzpályázatra több mint kétszázötven alkotás érkezett be. „Ez hihetetlenül nagy szám, ami számomra azt is mutatja, hogy minden negatív jóslat ellenére a fiatalok még mindig szeretik a könyvtárat, szeretik a könyveket egyszóval szeretnek olvasni – mondta.
A rajzpályázat díjazottjainak névsora ide kattintva megtekinthető.
Könyvtári és könyvélményeiket is megrajzolták
Ez is érdekelhet
Meghalt Scherer Péter
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.
Vajon lesz-e jövőre is?
Hamarosan kihirdetik az új színházi évadot, a 2026/27-est, amiben valószínűleg helyet kap a Vasgyári eklogák is. A darab szerzőjével és rendezőjével beszélgettünk.