Ugrás a tartalomra

A kormány április 30-ig meghosszabbította az élelmiszerárstopot

Létrehozva
A kormány április 30-ig meghosszabbította az élelmiszerárstopot - közölte az Agrárminisztérium kedd este az MTI-vel. A tárca közleményében idézte Nagy István minisztert, aki úgy fogalmazott: az elhúzódó ukrajnai háború és az elhibázott brüsszeli intézkedések következtében kialakult szankciós infláció miatt a kormány meghosszabbította jövő április végéig az élelmiszerárstopot.
Kép
Fotó: Nagy István Facebook

A tárcavezető kiemelte, hogy az elhibázott brüsszeli szankciók miatt egész Európában történelmi magasságba emelkedtek az energiaárak és ezáltal az élelmiszerárak is, az életbe lépett olajszankciók pedig csak még tovább súlyosbították a helyzetet.
A kormány továbbra is elkötelezett a családok támogatása mellett, ezért fenntartja az élelmiszerárstopot - tartalmazza a közlemény.

A minisztérium tájékoztatása szerint Nagy István kiemelte: az ársapkák működnek, a vásárlók ugyanis azokból a termékekből vásárolnak többet, amelyekhez olcsóbban jutnak hozzá. Az AKI piaci árinformációs rendszer adatai szerint az ársapkás termékekből több fogyott idén 2021 ugyanezen időszakához képest. A legnagyobb, 81 százalékos növekedés a 2,8 százalékos UHT tej esetében figyelhető meg, a többi ársapkás termék esetében is 25 százaléknál nagyobb a fogyasztás bővülése. Lisztből 27 százalékkal, napraforgó étolajból 44 százalékkal, csirkemellből 34 százalékkal, csont nélküli sertéscombból 46 százalékkal fogyott több idén eddig, mint az előző év azonos szakaszában.

A mennyiségi növekedés oka lehet az is, hogy a vásárlók raktároznak ezekből a termékekből, a miniszter ugyanakkor a felhalmozás helyett a tudatos vásárlásra hívja fel a figyelmet - írta a tárca. A közlemény szerint Nagy István kifejtette: az ársapka mellett biztosítani kell, hogy a rögzített árú termékek rendelkezésre álljanak. Ennek érdekében határozták meg, hogy a kereskedők az érintett termékekből a 2021. évi átlagos napi mennyiséget árusítani kötelesek. Ennek a kötelezettségnek a betartását az árstopra vonatkozó egyéb előírásokkal együtt az általános fogyasztóvédelmi hatóság, azaz a megyei és fővárosi kormányhivatalok a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal bevonásával ellenőrzik. A szabályok megszegése pénzbírsággal vagy az üzlet bezárásával büntethető, ezért a fogyasztóvédelmi hatóság folyamatosan ellenőrzi is az árstopok, az árusítási kötelezettség és a kötelező tájékoztatás betartását.

Az agrártárca a kialakult piaci helyzetet a továbbiakban is nyomon követi, az érdekképviseletekkel való kapcsolatot fenntartják, valamint az árstopokra vonatkozó jövőbeli döntéseket is teljes körültekintéssel, a piaci helyzet alakulásának és a lakosság igényeinek figyelembevételével fogják meghozni - idézték a közleményben Nagy Istvánt.

Ez is érdekelhet

Versenybuszt indít egy közlekedési társaság? Miskolcon ez is lehetséges!
Miskolc
Idén is megrendezik az eljutási versenyt Miskolcon, kedd reggel jön a rajt! Ki lesz a leggyorsabb?
Látható jelenlét – lecsaptak a rendőrök Miskolcon
MiskolcBűnügy
Prostitúció, kábítószer, garázdaság – összehangolt akciót tartottak a borsodi megyeszékhelyen.
Képgaléria
Alzheimer Séta
Láthatatlan betegségre hívták fel a figyelmet – ismét Alzheimer-sétát tartottak Miskolcon
Miskolc
Száznál is többen gyűltek össze hétfőn a Szinva teraszon, hogy közösen sétáljanak végig Miskolc belvárosán, és felhívják a figyelmet az Alzheimer-kórra, a demenciával élők és családtagjaik nehézségeire. A menet a Szent István térig vonult, ahol szakemberek és érintettek beszéltek a betegségről és a segítség lehetőségeiről.
Az Avast érinti a hibaelhárítás
Miskolc
Melegvíz-ellátást érintő hibaelhárítást végeznek kedden az Avas városrészben.