Ugrás a tartalomra

A környezetvédelemre hívta fel a jezsus diákok figyelmét Áder János

Létrehozva
A klímaváltozás és környezetvédelem témájában tartott előadást a volt köztársasági elnök a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Diákotthon Seregély termében 11. évfolyamos diákoknak kedden.
Kép
Fotó: Áder János (Illusztráció)

A rendhagyó környezetórára Áder János volt köztársasági elnök, mint a Kék Bolygó Alapítvány kuratóriumi elnöke érkezett a fiatalokhoz, hogy az iskolában zajló Fenntarthatósági Témahét kapcsán beszéljen nekik a klímaváltozás kihívásáról és a szükséges lépések megtételének fontosságáról, különösen az ivóvíz védelméről. 

Az alapítvány elnöke eddig közel hetven alkalommal tartott interaktív bemutatóval szemléltetett előadásokat az ország számos oktatási intézményében diákoknak. Áder János nem csak előadott, de kérdésekre is szívesen válaszolt. Környezetvédelmi missziójának célja, hogy az információk széles körben terjedjenek és minél több emberhez eljussanak. És mint minden új és izgalmas témában most is a gyerekek, a fiatalok a legfogékonyabbak az új ismeretek befogadására. A klímaváltozás témaköre pedig olyan "forró" és aktuális probléma, amelynek hatásai fokozottan fognak megjelenni éppen az ő életükben. 

A Kék Bolygó Alapítvány különböző, a fiatalabb generációk számára létrehozott és megrendezett programjával, eseményeivel és edukatív segédanyagaival lehetővé teszi, hogy óvodás kortól egészen a diplomaszerzésig tanuljanak, inspirálódjanak, továbbá képesek legyenek megváltoztatni bolygónk jövőjét. 

A Fenntarthatósági Témahetet idén április végén rendezték meg, melyen hazai és Kárpát-medencei iskolák vettek részt. Az előadást követően Áder János megkapta az oktatási intézmény Fényi Gyula-díjának arany fokozatát, amelyet minden évben olyan embernek ítélnek oda, aki sokat tesz az ifjúság jövőjéért.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Közös élményekkel startolt a Tanítsunk Magyarországért
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Élménynappal indult a Tanítsunk Magyarországért idei tanéve: több száz diák és mentor találkozott először a Miskolci Egyetemen csütörtökön.
Rendkívüli szülői értekezletet tartottak a komlóstetői óvodában
OktatásMiskolc
Fontos döntésekről számoltak be a szülőknek hétfőn.
Pont ott party
Felvételi statisztikák: nem Szegedi Dezső a legidősebb friss diák
Oktatás
95 907 hallgató kezdheti meg felsőfokú tanulmányait 2025 őszén. Ez közel ötezerrel több a tavalyinál.
Hetvenkét éves gólya: felvették Szegedi Dezsőt a Debreceni Egyetemre
OktatásMiskolcKultúra
A Jászai Mari-díjas miskolci színművész újra hallgató lesz.