Ugrás a tartalomra

Köszönet a gyógyítóknak

Létrehozva
Szent Lukács napjához közeledve tizenötödik alkalommal tisztelegtek Miskolcon az orvosok, ápolók, szociális területen dolgozók és az egészségügy valamennyi dolgozója előtt. Az Éltető Lélek Alapítvány és a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének közös programja Szent Lukács életére és tetteire is felhívta a figyelmet, és előadást tartott Csókay András idegsebész is.
Kép
Fotó: Végh Csaba

Köszönet a gyógyítóknak címmel rendeztek tudományos üléssel egybekötött ünnepséget a MAB Székházban. 

Kép

Várhelyi Krisztina, az Éltető Lélek Alapítvány elnöke elmondta, tizenötödik alkalommal szervezik meg a programot. – Rendíthetetlenül megtartjuk ezt a fontos ünnepet, amely az orvosok, egészségügyi dolgozók, ápolók és a szociális területen dolgozók részére tiszteletet jelent, és megköszönjük áldozatos munkájukat.

Kép

Szent Lukács orvosként Krisztusban fedezte fel az emberiség gyógyítóját. Csókay András idegsebész szerint a beteg gyógyulásba vetett hite nélkül az egészségügyi dolgozók nem sokat tehetnek. Hitvallása szerint ők ugyanis nem gyógyítanak, csak segítenek a gyógyulásban. – Tulajdonképpen igazából a belénk ültetett, belénk teremtett gyógyító energia regenerációs képessége az, ami igazából meggyógyít. A gyógyító orvos, nővér mindig csak hozzásegít, igaz? – tette fel a kérdést Csókay András, a Honvéd Kórház idegsebésze, osztályvezető főorvosa.

Kép

A gyógyítók tiszteletére rendezett tudományos ülést, találkozót minden évben októberben, Szent Lukácsnak, az orvosok védőszentjének napjához közeledve rendezik meg.

Ez is érdekelhet

Véleményező munkacsoport jön létre az új miskolci jegyző kiválasztásához
Miskolc
A csoport létrehozását a polgármester kezdeményezte.
Közös felelősség a komfortosabb utazásért
Miskolc
Tények és tanácsok a miskolci közösségi közlekedésben.
Képgaléria
Semmelweiss nap a városházán
Semmelweis Nap – elismerte a város az egészségügyi dolgozók elkötelezett munkáját
MiskolcEgészség
Miskolc város önkormányzata Semmelweis napi ünnepi rendezvényén köszönte meg hétfőn mindazok áldozatos munkáját, akik életüket a gyógyításnak szentelték.
Fontos közlekedési változás az Avason
Miskolc
Kedd reggel lép életbe a változás.