Ugrás a tartalomra

Közel 700 gyermek arcára csaltak mosolyt a miskolci szimfonikusok

Létrehozva
Igazi családi hétvégén van túl a Miskolci Szimfonikus Zenekar. Október 4-én két Zendülő koncerten tapsolhattak a miskolci és környékbeli óvodások és kisiskolások.
Kép

A zenekar debütáló programjának ötlete a Játsszunk zenét a szimfonikusokkal! című koncert utódjaként született meg az együttes vezetésében. A forgatókönyvíró és műsorvezető Turcsán Zsófia a program megalkotásakor egy manót hívott életre a színpadon, aki Allegretto városkában indul el felfedezni a zene világát és felkutatni a rejtett tehetségét. A gyerekek pedig Riri manóval együtt ismerhetik meg a hangszereket, útjuk során sok-sok játékkal és vetítéssel. A két koncerten összesen 600 gyermek vett részt a Művészetek Házában.

Kép

Vasárnap pedig újra a Ciróka babakoncertek töltötték meg zsivajjal a zenekar székházát. Ez esetben BoRóka elveszett labdájának keresésére indultak a 0-3 éves gyerkőcök Bukáné Kaskötő Marietta forgatókönyvíró, műsorvezető oldalán. A Babakoncertek 2014-es indulása óta töretlen népszerűségnek örvend mind a résztvevők, mind az alkotók körében. A járványhelyzet miatt több mint egy éves szünet után 2 teltházzal tért vissza a program.

Kép

Ez is érdekelhet

Stand-up előadást és ingyenes filmvetítést tartanak a Szinva teraszon
KultúraMiskolc
Miskolc lesz a Paramount nyári mozi turnéjának második állomása július 8-án .
felejdthetetlen koncertélmény a jótékonyság jegyében
„Könnyek a vízben” - jótékonysági koncert Székelyföldért a Puskás Szoborparkban
KultúraVilág
A székelyföldi árvizek károsultjaiért tartott koncerten az Edda Művek is zenélni fog.
Egy húsbavágó kötet: Zsidók egy arab országban
KultúraMiskolc
A szerző az MCC eseményén beszélt a mai izraeli-iráni háborúról, amely szerinte újabb zsidóellenességhez, illetve egy nagyobb migrációshullám elindításához is vezethet.
A miskolci színész, akire vadásznak a díjak
KultúraMiskolc
A nagybányán tartott nemzetközi színházi fesztiválon Harsányi Attila átvette az Atelier Kiválósági Díjat, amit most első ízben adtak oda magyarországi színésznek.