Ugrás a tartalomra

Közel százzal több lakástűz volt vármegyénkben, mint egy éve

Detzky Anna
Utoljára módosítva
2025. január 29. szerda 15:38
A régi épületek elektromos hálózatát nem a mai fogyasztókra méretezték, azok napjainkra sokszor elöregedtek, túlterheltek.
Lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat (képünk illusztráció) / Fotó: Juhász Ákos

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében tavaly jóval több lakástűz keletkezett, mint egy évvel korábban, viszont kevesebb volt a sérültek és az elhunytak száma. Az okokról tudakozódtunk a katasztrófavédelemnél. 

2023-ban 581, míg 2024-ben 672 alkalommal kérték a tűzoltók segítségét otthon jellegű létesítményt érintő tűzesetek miatt. 2024-ben 7 ember vesztette életét és 35 szenvedett sérülést lakástűzben, 2023-ban 8 áldozatot és 43 sérültet követeltek a tűzesetek. A lakástüzek statisztikája évről évre változik, hol több, hol pedig kevesebb tűznél kell beavatkozni a tűzoltóknak – tájékoztatta portálunkat Dojcsák Dávid tűzoltó százados, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. 

Életmentő füstérzékelő

A tűzesetek kimenetele nagymértékben függ attól, hogy mikor keletkezik a tűz és mikor észlelik azt. A sérülések és halálesetek száma ezzel szorosan összefügg. Ha például éjszaka csapnak fel a lángok, a lakók később fogják észlelni a bajt, és lehet, hogy már esélyük sem lesz a menekülésre. Ezért javasolt füstérzékelőt elhelyezni az otthonunkban – mondja.

Leggyakrabban elektromos meghibásodással és a fűtéssel összefüggésben keletkezik tűz, emellett kiemelt veszélyforrás a konyha és a dohányzás is. A régi épületek elektromos hálózatát nem a mai fogyasztókra méretezték, azok mára elöregedtek, sokszor túlterheltek, a használatuk során meghibásodhatnak, és tűz keletkezhet. Fűtési időszakban gyakran előfordul, hogy a tüzelő-, fűtőberendezésből kipattanó szikra, vagy kihulló parázs tüzet okoz – magyarázza a vármegyei katasztrófavédelem szóvivője. 

Lakástűz Miskolcon (képünk illusztráció) / Fotó: Mocsári László

Egy kis odafigyeléssel a legtöbb lakástűz megelőzhető lenne. Az épületek felújítása során mindenképp célszerű az elektromos hálózatot is felújítani, a munkákat bízzuk szakemberekre. A használaton kívüli elektromos eszközöket, hosszabbítókat, elosztókat válasszuk le a hálózatról! A tüzelő- fűtőberendezéseket és égéstermék elvezetőket rendszeresen ellenőriztessük, és tartsuk tisztán a környezetüket, gyúlékony anyagok ne legyenek a közelükben – ajánlja. 

Füstszag jelezheti a bajt

Ha valaki füstszagot érez a lépcsőházban, a lakásban, vagy nyílászárókon, szellőzőkön kiáramló füstöt lát, az már biztos jele lehet a tűznek. Legtöbbször ezekre figyelnek fel az emberek. Tűz esetén legfontosabb a többi lakó értesítése, hogy lehetőség szerint mindenki elhagyhassa az épületet, legyen szó családi, vagy társasházról – javasolja. 

Amennyiben szokatlan füstöt, tüzet észlelünk, mielőbb tárcsázzuk a 112-es segélyhívó számot, zárjuk el a közműveket, és ha van rá mód, próbáljuk meg elfojtani a lángokat. Ha nem járunk sikerrel, hagyjuk el az otthonunkat és csukjuk be az ajtót, ezzel lassíthatjuk a tűz terjedését. Ha már biztonságban vagyunk, várjuk a tűzoltókat, szükség esetén segítsük a munkájukat további információkkal – kéri a tűzoltó százados. 

 

További hírek

Olvasnivaló

 

Programok

Jelenleg nincsenek programok!