Ugrás a tartalomra

Közel tízezer embert érinthet Miskolcon az autizmus (Videóval)

minap.hu / Miskolc Televízió
Utoljára módosítva
2023. január 04. szerda 13:47
A Miskolci Autista Alapítvány otthonával és annak egyik lakójával ismerkedhettünk meg a Miskolc Televízió Kézenfogva című műsorának decemberi adásában. 

Az alapítvány szülői kezdeményezésre jött létre 1992-ben. Olyan helyi családok fogtak össze, melyekben autizmussal élő gyermekek nevelkedtek. Azt tapasztalták ugyanis, hogy a korabeli Magyarország híján van a megfelelő ellátórendszernek, így nem meglepő módon Miskolcon sem találtak megfelelő iskolát és óvodát csemetéiknek.

– Márpedig az érintett egyének egészen jól fejleszthetők már gyerekkortól kezdve. A hiányzó kognitív és fizikai képességcsökkenések ráadásul korai beavatkozást is igényelnek – jegyezte meg a műsorban Szalkai Dániel. A Miskolci Autista Alapítvány ügyvezetője kitért arra is, hogy – spektrumzavarról lévén szó – voltaképp egyénenként kell felállítani a pontos diagnózist valamennyijük esetében.

Mint azt tőle megtudtuk: a betegség roppant változó előfordulása okán találkozhatunk nagyon magasan funkcionáló és jelentős intellektussal bíró autistákkal, akik mindössze szociális képességeiket tekintve küzdenek nehézségekkel. Ugyanakkor a betegek egy jókora része nem ritkán valamilyen társult fogyatékkal és/vagy egyéb pszichés zavarokkal is együtt kell, hogy éljen – jellemzően ők azok, akik a súlyosabb esetekben környezetükkel nem kommunikálnak, a külvilág irányába nem képesek verbális közlésre.

A műsor másik vendége, az alapítvány Vargahegyen található épületegyüttesének lakója a legkülönfélébb kézműves elfoglaltságokban bizonyított már. Ám hiába nőtte ki magát az otthon szomszédságában fenntartott többszörös díjnyertes kosárfonó műhely egy csakugyan izgalmas társadalmi vállalkozássá, a Csörsz Máriához hasonló fiatal felnőttek – dacára annak, hogy képesek rendelkezni saját igényeikről, s akár külsős munkát is tudnának vállalni – az integrált munkaerőpiacon nem sok lehetőségük nyílik az elhelyezkedésre Szalkai Dániel szerint.

Az ügyvezető emlékeztetett: az alapítvány habár több mint három évtizede azon dolgozik, hogy konkrét segítséget nyújtson az érintetteknek, mindeközben szemléletformáló missziójának is tekinti, hogy az autizmust ne egy lesajnáló és szánakozó aspektusból mutassa be, hanem az alanyok erősségeire és különleges képességeire alapozva egy sokkal pozitívabb reprezentációt érjen el a közvélekedésben.

Az adásból kiderült: ötven állandó gondozottjuk mellett húszan részesülnek nappali ellátásban, és közel kilencvenfős a mindennek működtetésében fáradozó személyi állományuk – úgymint a gondozószolgálat, a műhelyvezetők, a sofőrök, az adminisztrátorok és a konyhai alkalmazottak.

Az általuk biztosított lakóotthoni és támogatott lakhatási ellátási formát élethosszig vehetik igénybe az érintettek: egyénenként biztosítanak számukra apartman szobákat, teljes ellátást, nem utolsósorban egymásra épülő fejlesztési és foglalkoztatási lehetőségeket. Ezenkívül egyre inkább törekszenek a támogatott lakhatás rendszerének kiépítésére is, mert úgy tapasztalják, nem mindenkinek megfelelő ez az ellátási forma – hangzott el a beszélgetésben. 

További hírek

Olvasnivaló