Ugrás a tartalomra

Annyit utazik, mint egy külügyminiszter

Létrehozva
Melyik sportág képviselője ilyen szerencsés?

A harminckilenc esztendős miskolci dr. Mészáros Balázs már nyolc esztendeje tagja a hazai élvonalbeli kosárlabda játékvezetői keretnek. Egyetemi éveiben a MEAFC NB I/B-s csapatában játszott. 

Az első Eb-je lesz 

– A négyszázat közelíti az itthoni NB I-es mérkőzéseim száma – közölte a sípmester. – Közöttük sok emlékezetes is volt: a legutóbbi idény férfi döntőjében is közreműködtem, a Szolnoki Olajbányász – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely párharc egyik összecsapásán működtem.
Dr. Mészáros Balázs rengeteget utazik, tavasszal sok nemzetközi küldése volt és a nyáron is annyit megy majd, mint egy külügyminiszter. 
– Pénteken indulok pályafutásom első Európa-bajnokságára, az Albániában sorra kerülő U16-os kontinensviadalra – folytatta. – Hazaérkezésem után ismét útra kelek, a németországi Essen városában július 17-27. között rendezendő Universiadén dirigálok. Hogy meddig művelhetem ezt a szakmát? A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség érvényes szabályai alapján, FIBA-jelvényesként, külföldön ötven, itthon ötvenhárom, jó esetben ötvenöt esztendős koromig.
Arra a kérdésre, hogy sikeres karrierjéhez mikre volt szüksége, így felelt: 
– Szorgalomra, kitartásra, megfelelő fizikai adottságra, szabályismeretre. Sok nemzetközi táborban jártam, rengeteg összecsapást elemeztem és az idősebbektől is sokat tanultam. Itt kell megemlítenem Földházi Tamás barátomat és mentoromat, nemzeti instruktort és ellenőrt. 
Az angolul és németül beszélő dr. Mészáros Balázs ügyvédként dolgozik a saját irodájában. A szintén ügyvéd feleségével két gyereket nevelnek: fiaik hét és tizenöt évesek. 

Kép
Mészáros Balázs
Dr. Mészáros Balázs nemzetközi kosárlabda játékvezető. Fotó: Magánarchívum



képaláírás
Dr. Mészáros Balázs nemzetközi kosárlabda játékvezető Fotó: magánarchívum

Címkék

Ez is érdekelhet

labdarúgás
Folytatják az elitbe sorolt csapatok
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
A hétvégén rajtol a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 2025/26-os idényének tavaszi szezonja.
Boldogh Boróka bronzérmes
Sport
Nyíregyházán rendezték a fedettpályás magyar utánpótlás atlétikai bajnokságot.
Ezüstérmeket szereztek
Sport
A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia adott otthont a grundbirkózó diákolimpia országos döntőjének.
Nagyot buktak a Macik
SportMiskolc
Jégkorong, OB I-es bajnokság, elődöntő, 3. mérkőzés: ekkora kudarcra senki nem számított.