Ugrás a tartalomra

Középpontban a közösségi munka

Létrehozva
Szerdán Révész Péter körzetében tett látogatást Veres Pál. 
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája


A Vörösmarty városrészt is magába foglaló nyolcas számú választókerületben folytatódott szerdán a polgármesteri bejárássorozat. Az elmúlt időszak fejlesztéseit Révész Péter, a térség önkormányzati képviselője mutatta be Veres Pálnak. 

Mint elhangzott, a közelmúltban a körzet az egyik legnagyobb fejlesztése volt a Görgey utcai buszmegálló és környezetének felújítása. Révész Péter elmondta, a munkálatok során kiszélesítették buszöblöt és az alapját is megerősítették a Városgazda munkatársai. A város zöldítési programjához is igazodtak a képviselő elképzelései ennek köszönhetően a sportcsarnok előtt és a városrész más pontjain is kihelyeztek a sétálóutcaiakhoz hasonló virágfákat.

Kép

 
- Ellátogattunk még a Vörösmarty utcára, ahol a lakossági igényeket kiszolgálva egy tizenkét állásos új parkoló fog megvalósulni a közeljövőben, illetve a területre egy térfigyelőkamerát is telepítünk a biztonságérzet fokozása érdekében – mondta.

A képviselő hozzátette, hogy a Dankó Pista utcai játszóteret civil összefogással tették rendben. Itt a helyi közösség többek között lefestette a padokat, és a kültéri játszóeszközöket is felújíthatta. Veres Pál példaértékűnek nevezte azt a közösségi munkát, ami a városrészben zajlik. 

- Nagyon jó az, hogy lehet támaszkodni a civilekre, a lakóközösségekre minekünk ez is a célunk és annak idején a választási kampányban is az volt az ígéretünk, hogy minden városközpontban létrehozunk egy közösségi teret. Itt ez, vagyis a Célpont már működik, ráadásul abszolút példaértékűen, ha tetszik jógyakorlat projektként végzik a dolgukat – hangsúlyozta a városvezető, aki hozzátette még: bízik benne, hogy ez jó példa lesz majd más városrészeknek, lakóközösségeknek is.

Kép


A választókerületek polgármesteri bejárása a jövő héten folytatódik.

Ez is érdekelhet

Négymilliós díjat nyert az Avasi csapata
Miskolc
A Richter Anna-díj pedagógus kategória első helyét nyerte el az Avasi Gimnázium csapata „A tudomány a varázslat mögött” című programmal. A budapesti díjátadón a győzelem mellett a vele járó négymillió forintos támogatást is átvehették.
Útlezárások és forgalmi változások Orbán Viktor miskolci látogatása idején
Miskolc
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke miskolci látogatása idején – március 21-én 6.00 és 2026. március 22-én 6.00 óra között – lezárások lesznek és megváltozik a forgalmi rend a miskolci belvárosban.
Kapu Tibor és Cserényi Gyula a Miskolci Egyetemen. Fotó Végh Csaba
Kapu Tibor és Cserényi Gyula a Miskolci Egyetemen
MiskolcOktatásÉletmódSzabadidőTudományBulvár
A HUNOR-program két kutató-űrhajósával, Kapu Tiborral és Cserényi Gyulával találkozhattak az érdeklődők csütörtökön a Miskolci Egyetemen.