Ugrás a tartalomra

Közlekedési lámpák kihelyezését kérik Martinkertvárosban

Létrehozva
... és a főút rendbetételét is várják a térség országgyűlési képviselőjétől, ha már a választás kampányában ígéretet tett erre - mondták csütörtök reggeli, helyszíni sajtótájékoztatójukon a Velünk a Város politikusai.
Kép
Fotók: Mocsári László

Cseléné Figula Edina a Balaton és a Kisfaludy utca forgalmas kereszteződésénél örömmel konstatálta, hogy lassan a befejezéséhez érkezik a szirmaiak és a martinkertvárosiak közlekedését az elmúlt két évben megnehezítő Y-híd beruházás. Ugyanakkor - tette hozzá a körzet önkormányzati képviselője - a gondok teljes mértékben így sem oldódnak meg.

- Meggyőződésem, hogy a torlódások így is megmaradnak a reggeli csúcsban a várható nagy forgalom miatt. Ráadásul rossz a főút állapota, a választás előtt ígéretet is tett annak felújítására a térség országgyűlési képviselője - emlékeztetett.

Erre levelében figyelmeztette is Csöbör Katalint, ahogy arra is kérte, segítsen abban, hogy közlekedési lámpákat helyezzenek ki a Balaton és a Kisfaludy utca kereszteződésében. A diákok itt mennek iskolába, és buszmegállók bonyolítják a forgalmas szakasz közlekedését (mi magunk is meggyőződhettünk arról, mennyire balesetveszélyes a kereszteződés: a sajtótájékoztató alatt csaknem összeütközött több autó figyelmetlenség miatt - a szerző). A politikus elmondása szerint a városrész több pontján is segíteni kellene a közlekedőket, a Berzsenyi Dániel utcában például egy zebra felfestésével. De Szirmán is hasonló problémák miatt keresik meg a helyiek.

Kép

- Kérem tehát Csöbör Katalint, hogy nyújtsunk nekik legalább egy kicsit többet, mint az Y-híd megépítése, abból ugyanis véleményem szerint a helyiek alig fognak profitálni - húzta alá Cseléné Figula Edina, aki egyébként várja az országgyűlési képviselőt a pénteki lakossági fórumokra is, hogy ott személyesen is válaszolni tudjon a helyiek kérdéseire (péntek délután 4 órától Szirmán, fél 6-tól pedig a Martinkertvárosban tartanak fórumot, várhatóan a miskolci városvezetés tagjainak részvételével).

Szarka Dénes, a Velünk a Város frakcióvezető-helyettese annyit fűzött hozzá, hogy számos további kérdés foglalkoztatja a szirmaiakat és a martinkertvárosiakat. Ilyen a postabezárások ügye.

Kép

- A térség fideszes országgyűlési képviselője gyakorlatilag azt jelentette be minapi Facebook-videójában, hogy támogatja a szirmai posta bezárását, a martinkertvárosi hivatallal kapcsolatban pedig az önkormányzatra és a Magyar Postára kívánja átruházni a nyitvatartás terheit - tette hozzá.

Végül megemlítette azt is, hogy a fideszes politikus azt ígérte az áprilisi választás előtt, hogy avasi útszakaszok újulnak majd meg, és süllyesztett hulladéktárolókat telepítenek abba a városrészbe - ezek azonban nem történtek meg, pedig már ősz van.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.