Ugrás a tartalomra

Közleményt adott ki a kórház a megszúrt ápoló állapotáról

Létrehozva
A megyei központi kórház pénteken, közleményben tájékoztatta a sajtót a szerdán megszúrt ápoló állapotáról.

A dr. Révész János főigazgató által jegyzett közleményben annyit írtak, hogy az ellátásban részesült dolgozó állapota stabil, maradandó sérülést nem szenvedett.

Hozzáteszik: az intézmény az ügyben belső vizsgálatot kezdeményezett, és együttműködik a rendőrség által lefolytatott eljárás során is.

Lapunk is beszámolt arról, hogy orvosi kezelésen, egészen pontosan műtét miatt volt az egyik miskolci kórházban a gyanúsított. Az egyik ápolónő szerda délután éppen betegágyában látta el az asszonyt, aki – miután elfordult tőle – eddig tisztázatlan okból egy késsel megszúrta.

A sértett ápolót azonnal megműtötték, aki az elsődleges adatok szerint súlyos sérülést szenvedett.

A Miskolci Rendőrkapitányság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 69 éves nővel szemben.

(A külső kép illusztráció)

Ez is érdekelhet

kutya_illusztráció_pixabay.com
Elhanyagolta kutyáit, két állat elpusztult – ennyit kapott érte
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Állatkínzás miatt ítélt el egy férfit a Miskolci Járásbíróság.
rendőrség police
Ezt a kerékpárost keresi a rendőrség: súlyos balesetet okozott
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Kerékpárost keres a rendőrség egy miskolci baleset miatt.
Közel hárommillió forintot csaltak ki egy miskolci idős asszonytól ezzel a módszerrel
BűnügyMiskolc
Letartóztatta a Miskolci Járásbíróság azt a román állampolgárságú férfit, aki a gyanú szerint egy társával együtt csaknem hárommillió forinttal károsított meg egy idős miskolci asszonyt.
csaló pénz
„A fia balesetet okozott. Három millió forintért kiengedik” – két óra alatt elfogták a csalót
BűnügyMiskolc
Ezzel a két mondattal csaltak ki több mint hárommillió forint értékű készpénzt és ékszert egy 82 éves miskolci nőtől.