A szűk fél óra – ahogy a színházban megszokhattuk – fesztelen, laza hangulatban telt el. A tényleg őszinte köszönetnyilvánításokon túl szó esett persze az elmúlt hónapok embert (színészt, rendezőt) próbára tevő nehézségeiről is, de alapvetően igyekeznek a teátrumban is pozitívan tekinteni a jövőbe.

– Minden munkatársamnak tiszta szívemből köszönöm a helytállást. És köszönettel tartozunk a nézőinknek, hogy nem felejtettek el minket – hangsúlyozta Béres Attila direktor, aki úgy fogalmazott: ebben a „lehetetlen” időszakban is 117 előadást játszott a társulat, ami szép teljesítmény.

Veres Pál polgármester azt emelte ki, hogy a pandémia alatt lehetetlenné váltak az együttlétek, holott a művészek, s így a színészek számára is az alkotás lételeme a közösség; kell a közös rezgés.

– A miskolci közönség azonban nem felejtette el, milyen kiváló színháza van, és amikor már lehetett, akkor visszatértek az emberek; közösségként igyekeztek segíteni az intézménynek abban, hogy újra tudjon építkezni – fogalmazott.

Párhuzamot vont a mostani hetek-hónapok, és a 200 évvel ezelőtti színházalapítás között. Akkor a miskolciak elkötelezték magukat amellett, hogy építenek egy kőszínházat, és ennek érdekében közösségként összefogtak.

– Nekünk kötelességünk, de nem is akarunk mást tenni, minthogy ezt az elkötelezettséget továbbvigyük – hangsúlyozta Miskolc polgármestere.

Beszélt a nehéz gazdasági helyzetről is, komoly tárgyalások eredménye lett az, hogy végül – a bábszínházzal együtt – közel 1 milliárd forintos támogatást biztosítottak a városi költségvetésben a színháznak.

– Fontosnak tartottuk, hogy egy ilyen közösséget, közös büszkeségünket, a színházat meg tudjuk tartani, ráadásul a korábban megszokott színvonalon. Hiszem, hogy hazánk legjobb vidéki színháza a miskolci. Elkötelezettek vagyunk, kell a városnak a színház. A város támogatása az Önöké, minden tekintetben – zárta beszédét Veres Pál.

Béres Attila visszavéve a szót rámutatott, csak úgy tud megmaradni Magyarország legjobb társulatának a miskolci, ha mindenki – színház, város, közösségek – összefognak. Labdarúgó-hasonlattal mutatott rá, mit jelent ma hazánkban, ha Miskolcon bemutatót tartanak.

– Az Magyarországon ma a színházi közegben: esemény. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor a Felcsút focizik, az egy focimeccs – amikor a Barcelona, az egy esemény – nagy tapsot és nevetést váltott ki ezzel a párhuzammal az igazgató.

Elmondta azt is, hogy nem véletlenül nem hirdettek még évadot Miskolcon, miközben más színházak már megtették ezt.

– Vártam, várom, hogy mi lesz a járvány negyedik hullámával; hogy a vadászati kiállítás előtt, vagy utána jelentik be. De – akkor fogalmazok most így – bizonyára rendesen fogunk játszani, és bizonyára bérleteket is fognak hirdetni – az viszont már biztos, hogy egy teljesen új bérletrendszert találtunk ki – árulta el, részletekbe nem belemenve.

Távozik a Miskolci Nemzeti Színháztól Horváth Alexandra, Koller Krisztián és Papp Endre, érkezik azonban Rudolf Szonja, Béres Bence, Börcsök Olivér és Tegyi Kornél.

Most tényleg rövid pihenő jön, hiszen augusztus 24-én már évadnyitó társulati ülésre várják a színészeket, 25-én pedig elkezdődik a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál. A színház és a város vezetői egyöntetűen azt mondták, nagyon biznak abban, hogy nem lesz negyedik hullám, és minden a korábban (értsd: pandémia előtti) megszokott medrében mehet tovább.