Ugrás a tartalomra

Közösségi gyűlés: Mostantól a Városházánál a labda

Létrehozva
Ugyanis szerda délután a közösségi gyűlés résztvevőiből verbuválódott klímanagykövetek szimbolikusan átadták a városvezetőknek a kétszer kétnapos tanácskozás eredményeként megszületett hét javaslatot. A miskolci állampolgárokat reprezentáló „ötvenek” szerint ezek mentén javítható a város levegőminősége. A döntéshozók feladata, hogy bedolgozzák ezeket a megyeszékhely klímastratégiájának cselekvési tervébe.

Bő egy hónappal az első miskolci közösségi gyűlés vége után a legidősebb Vera néni és a legfiatalabb Marci átadták a hét javaslatot a városvezetőknek. Az eltelt idő alatt összegezték és kidolgozták a szakemberek, illetve hivatalos formába öntötték őket.

Preview Image
Képgalériánk az átadó ünnepségről; Fotók: Juhász Ákos

A Városháza aulájában egyébként páran megjelentek a korábbi résztvevők közül. Többen azt is vállalták, hogy a város „klímanagykövetei” lesznek, azaz nyilvánosan felszólalnak majd és kampányolnak a klímavédelem és Miskolc levegőminőségének javítása mellett.

A közösségi gyűlés a miskolci önkormányzat, a Dialóg Egyesület és a Demnet Alapítvány együttműködésében valósult meg. Utóbbi szervezet igazgatója, Bördős Éva a résztvevők bátorságáért mondott köszönetet. „Az elején talán ijesztőnek tűnhetett a módszer és a levegőminőség témája is kicsit megfoghatatlan volt – nem tudtátok, hogy mire számítsatok” – fejtette ki, majd hozzátette: „Mégis sikerült!”.

Varga Andrea alpolgármester arról beszélt, hogy egy hosszú folyamat része a közösségi gyűlés és az átvett javaslatok. A cél az, hogy a részvételiség eszköztárát – ide tartozik a közösségi gyűlés is mint módszer – a városvezetés használja és egy részvételi koncepció mentén hatékonyan tudjon együttműködni az állampolgárokkal.

„Ez egy nagyon jól átlátható és használható módszer, amellyel hihetetlenül sok információt tudunk összegyűjteni” – utalt arra az alpolgármester, hogy módszertanából adódóan a közösségi gyűlés biztosítja a transzparenciát, valamint arányaiban nagyon sok ember véleménye ismerhető meg rajta keresztül.

Kép

Ez a sokat emlegetett újszerű eljárás illeszkedik abba a hitvallásba, amit Veres Pál polgármester korábban megfogalmazott: „hallgassuk meg a közösség véleményét, legyünk nyitott városháza!” – idézte fel korábban elhangzott szavait.

Köszönetet mondott minden résztvevőnek, majd hozzátette, hogy „alaposan tanulmányozni fogjuk azt a hét javaslatot, amelyeket most megkaptunk feladatként. A lehetőségeinkhez mérten igyekszünk megvalósítani őket, de ez is csak együtt, közösen lehetséges” – zárta a városvezető.

Ez is érdekelhet

Akkor és most Erzsébet tér
Akkor és most: Erzsébet tér
Miskolc
A fekete-fehér, 1955-ben készült felvételen az Erzsébet tér látható az Avas felől nézve, csakúgy, mint a napokban készül párján.
Mikita Gábor Fotó: Osztie Tibor
Kölesi Lujzika primadonna lett
MiskolcKultúra
Már így is hatalmas tudása további tudásvággyal és példaértékű emberszeretettel párosul – ez Mikita Gábor. A színháztörténész Blaha Lujza életéről mesélt egy sorozat első részében.
történelmi érdekességek Miskolcról: Lilla, miskolci villamos, Palotaszálló
Újabb történelmi érdekességek Miskolcról: Lilláról, a villamosról és a Palotaszállóról
Miskolc
Folytatódik a sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történetéből blog szerkesztőjének az írását közöljük.
Háborúellenes Gyűlés
Miskolcra látogat Orbán Viktor szombaton
MiskolcBelföld
Országjárásra indult Orbán Viktor, melynek következő állomása Miskolc.