Ugrás a tartalomra

Központ nyílik a demencia kezelésére

Létrehozva
Nemcsak orvosilag kell tudni kezelni a problémát, hanem társadalmi szinten is – vallja Kázár Ágnes, az ötletgazda. Veres Pál polgármester üdvözölte a kezdeményezést, hiszen, mint fogalmazott, a városnak nagyon fontosak az idősek. Csöbör Katalin országgyűlési képviselő is gratulált a központ létrehozásához megnyitó beszédében.
Kép
Fotó: Végh Csaba

Veres Pál polgármester szerint Miskolc korfája idősödő város képét mutatta az elmúlt évtizedekben. – Foglalkoznunk kell az idősekkel, főleg most, mikor a vírushelyzet miatt a veszélyeztetett korosztályba tartoznak. Ezért szigorítottuk az idősotthonok látogatását. Fontosak nekünk a miskolci szépkorúak, hiszen ők építették fel ezt a várost. Őket érinti a demencia is, mely folyamat lassítható, ha korai szakaszban megállapítják, ezért jó, ha van egy felismerési rendszer – mondta, utalva ezzel arra, hogy a megnyíló központ segít ebben és segít a családnak is a probléma kezelésében. – Speciálisak a feladatok ezen a hiányterületen, amin a szakemberek maximális segítséget kapnak majd a várostól – mondta a polgármester, hozzátéve, itt is, mint a fogyatékkal élők kezelésében, nagyon komoly érzékenyítésre van szükség.

Kép

Csöbör Katalin országgyűlési képviselő a megnyitón elmondta, rendkívül hálás mindazoknak, akik felvállalják, hogy törődnek a gondozottakkal. – Külön köszönet jár az alapító Dr. Kázár Ágnesnek, aki nemcsak háziorvosként, de családtagként is nap mint nap találkozik a demenciával, de köszönetet mondok minden vezetőnek és munkatársnak. Büszke vagyok rá, hogy ezt a nemes hivatást városunkban, Miskolcon gyakorolhatják – zárta beszédét.

Kép

A központ létrehozója úgy nyilatkozott, a demencia tünetegyüttes. – Nem betegség, hanem mintegy száz betegségnek a tünete lehet. Kiváltó oka hetven százalékban az Alzheimer-kór. Civil kezdeményezésként létrejött központunkban súlyossági szakaszok szerint állítottuk össze a szolgáltatást a megfelelő szakemberekkel. Szűrésünk tesztekből áll, melyeket az érintettek töltenek ki, másrészt érzékszervi és belgyógyászati alapvizsgálatból. A családtagokat pedig szeretnénk kompetenssé tenni a kezelésben – mondta az orvos, akinek segítője Fekete Márta doktornő.

Kép

– A probléma súlyos, hiszen az információhiány és a titkolózás miatt sem megállapítható, mennyien szenvednek demenciában. Úgy becsüljük, Magyarországon kétszázötvenezren lehetnek, ami körülbelül egymillió embert érint, ha hozzászámoljuk a családokat is, akiknek el kell látniuk őket. Túlzás nélkül lehet népbetegségnek nevezni – jelentette ki az orvos.

Ez is érdekelhet

Versenybuszt indít egy közlekedési társaság? Miskolcon ez is lehetséges!
Miskolc
Idén is megrendezik az eljutási versenyt Miskolcon, kedd reggel jön a rajt! Ki lesz a leggyorsabb?
Látható jelenlét – lecsaptak a rendőrök Miskolcon
MiskolcBűnügy
Prostitúció, kábítószer, garázdaság – összehangolt akciót tartottak a borsodi megyeszékhelyen.
Képgaléria
Alzheimer Séta
Láthatatlan betegségre hívták fel a figyelmet – ismét Alzheimer-sétát tartottak Miskolcon
Miskolc
Száznál is többen gyűltek össze hétfőn a Szinva teraszon, hogy közösen sétáljanak végig Miskolc belvárosán, és felhívják a figyelmet az Alzheimer-kórra, a demenciával élők és családtagjaik nehézségeire. A menet a Szent István térig vonult, ahol szakemberek és érintettek beszéltek a betegségről és a segítség lehetőségeiről.
Az Avast érinti a hibaelhárítás
Miskolc
Melegvíz-ellátást érintő hibaelhárítást végeznek kedden az Avas városrészben.