Ugrás a tartalomra

A külcsín döntött – díjazták az év legszebb köteteit 

Létrehozva
A belbecs helyett ezúttal a külcsín alapján ítéltettek meg a vármegye kiadványai. 
Kép
Fotók: Juhász Ákos

A 94. Ünnepi Könyvhét alkalmából a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár idén is meghirdette a Kötve-fűzve – az Év Könyve Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében elnevezésű versenyét.  A felhívásra vármegyebeli kiadó által, az előző két évben megjelentetett vagy itt működő grafikai stúdióban készült, ISBN-számmal ellátott művel lehetett jelentkezni. Az úgynevezett „kiadóvállalatok” mellett önkormányzatok, intézmények és magánszemélyek kiadásában megjelent kötetek is jelentkezését is várták.  

Kép

Az idei versenyre 14 kiadó 28 kötetét nevezték. Az ünnepélyes eredményhirdetésre csütörtökön délelőtt, a 94. Ünnepi Könyvhét és 22. Gyermekkönyvnapok miskolci megnyitója előtt, a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár központi épületében került sor. Az elismerések odaítéléséről ezúttal is a szervezők által felkért zsűri döntött. A verseny tradícióinak megfelelően, a bírálók a könyvek tartalmát nem – csak a külsőt, a megjelenés minőségét értékelték. Most sem maradt el a közönségszavazás: a pályázatra beérkezett kiadványokat a könyvhetet megelőzően a könyvtár központi épületben kiállították, ez alapján dönthetett a közönség arról, melyiket tartja a legigényesebbnek.

Kép

- A mai világban a papír alapú könyv sokak szerint kiveszőben van. Mi, itt a könyvtárban nem gondoljuk így. Ma már nagyon sokféle eszközön lehet olvasni, de mégiscsak van valami különleges a papír alapú könyvben: az egy műalkotás. Az a közel harminc kiadvány, amit az idei versenyre neveztek, mind méltón szolgálja azt az elköteleződést, amely a könyves szakma egyik legfontosabb feladata, hogy az olvasók kezébe szebbnél szebb köteteket adjon – fogalmazott Varga Gábor, a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár igazgatója.

Kép

2023-ban a versenyt Kovács Gréta Pávatoll című, magánkiadásban megjelent verseskötete nyerte meg. Második helyen a Herman Ottó Múzeum Jószai Zsolt című albuma, míg a bronzérmes pozícióban Darázs Richárd Elveszettnek hitt mesék Fényesvölgyből című, az Észak-Keleti Átjáró Egyesület által kiadott, Török Eszter rajzaival illusztrált mesekönyve végzett. A közönségdíjat a könyvtár olvasói Bózsó Gyula Az erdő finom című kötetének ítélték oda. 
 

Ez is érdekelhet

Stand-up előadást és ingyenes filmvetítést tartanak a Szinva teraszon
KultúraMiskolc
Miskolc lesz a Paramount nyári mozi turnéjának második állomása július 8-án .
felejdthetetlen koncertélmény a jótékonyság jegyében
„Könnyek a vízben” - jótékonysági koncert Székelyföldért a Puskás Szoborparkban
KultúraVilág
A székelyföldi árvizek károsultjaiért tartott koncerten az Edda Művek is zenélni fog.
Egy húsbavágó kötet: Zsidók egy arab országban
KultúraMiskolc
A szerző az MCC eseményén beszélt a mai izraeli-iráni háborúról, amely szerinte újabb zsidóellenességhez, illetve egy nagyobb migrációshullám elindításához is vezethet.
A miskolci színész, akire vadásznak a díjak
KultúraMiskolc
A nagybányán tartott nemzetközi színházi fesztiválon Harsányi Attila átvette az Atelier Kiválósági Díjat, amit most első ízben adtak oda magyarországi színésznek.