Ugrás a tartalomra

Különleges helyszínen, meglepetésvendégekkel érkezik a Cipő-emlékkoncert Miskolcra

Létrehozva
A Kék és Narancssárga Produkció: Republic Dalcirkusz című koncertjét pénteken rendezik meg a Vasgyári Közösségi Ház kerthelyiségében.
Kép
Fotó: magánarchívum

A kilencvenes évek egyik legnépszerűbb zenekara kétségtelenül a Republic volt, olyan örökzöld dalokkal, mint a 67-es út, a Szállj el kismadár, a Repül a bálna, és még hosszan lehet sorolni a repertoárt, amelyet egy ország ismer.

A zenekar frontembere, Bódi László, vagy ahogy mindenki ismerte, Cipő, 2013-ban tragikusan fiatalon hunyt el.

Egykori zenésztársa, Tóth Zoltán kötelességének érezte tovább vinni azokat a maradandó értékeket, amelyeket Cipő a magyar zenekultúra számára teremtett. 2016-ban Berecz Attilával közösen alapították meg a Kék és Narancssárga Produkciót, mely a Republic valamennyi ismert dalát egy csokorba kötötte.

Autentikus előadásukkal képesek visszaadni közönségüknek azt a varázst, amit egykor a népszerű zenekar jelentett számukra. Ezt az eredeti hangzást segíti például vendégelőadójuk, Szabó András hegedűjátéka is, akit annak idején a Republic nyolcadik tagjának tartottak, és akinek népzenei aláfestései páratlan hangzásvilágot kölcsönöznek a daloknak.

A Kék és Narancssárga Produkció félig-meddig miskolci székhellyel működik, hiszen énekesük, szólógitárosuk és dobosuk is a borsodi megyeszékhelyen él. Ettől függetlenül az ország minden pontjáról kapnak felkérést, és szívesen látják őket, hiszen ki ne szeretne egy nagyot bulizni a 16 tonna fekete szénre, vagy a Neked könnyű lehet-re?

Cipő halálának 10. évfordulóján úgy döntött a Kék és Narancssárga Produkció, hogy méltó módon tiszteleg az egykori frontember előtt, ezért nagyszabású koncertturnéba kezdtek. Ennek következő állomása Miskolc lesz, amire azért is készül nagyon lelkesen a csapat, mert egy vadonatúj helyszínt, a Vasgyári Közösségi Ház kerthelyiségét fogják jelképesen felavatni koncertjükkel.

Június 16-án, péntek este 8 órakor kezdődik a koncert, ahová meglepetésvendégekkel, nagyszerű hangulattal és igazi nosztalgikus élménnyel várnak minden látogatót.

Ez is érdekelhet

Nem csak a kilométerek számítanak – a Cserehátot is bejárhatjuk a Kéktúrázás Napján
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Október 10-én ismét egyszerre indul útnak több ezer túrázó az ország különböző pontjain. A Kéktúrázás Napján Petrovics Edina a Cserehátban, Rakacaszend és Felsővadász között vezeti a csapatát – egy 15,3 kilométeres, őszi túrán, ahol a táj mellett a vidék története is fontos szerepet kap.
Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.