Ugrás a tartalomra

Kuriózumokkal jön a hatodik Horizont Fesztivál

Balogh Csilla
Utoljára módosítva
2023. április 21. péntek 11:39
Jeles évfordulókat ünnepel 2023-ban a Miskolci Nemzeti Színház. A teátrum idén kezdi meg a 200. évadát, a Miskolci Balett megalakulásának 10. évét ünnepli, a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált pedig már hatodik alkalommal élvezheti a táncszerető miskolci közönség. A részletekről Kozma Attila, a Miskolci Balett és a Horizont fesztivál művészeti vezetője számolt be sajtótájékoztatón. 
Fotók: Juhász Ákos

Áprilisban színház-és táncművészeti központtá alakul Miskolc: neves társulatok érkeznek a világ minden tájáról, így Svájcból, Izraelből és Romániából, a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztiválon pedig ezúttal is izgalmasabbnál izgalmasabb előadásokat láthat a közönség április 25-e és 29-e között. 

A fesztiválra a Miskolci Balett idén is neves hazai és külföldi koreográfusok, együttesek előadásait hívta meg. Láthatja a közönség a Közép-Európa Táncszínházat, a Kulcsár Noémi Tellabor társulatot, Feledi Jánost és a Feledi Projectet, több fiatal alkotó, így Tóth Laura és Kozma Johanna előadását, a harmincéves Bozsik Yvette társulatot, Bősze Ádám zenetörténész és Megyeri Léna tánckritikus zene-és tánctörténeti előadását. Lengyelországból Anna Piotrowska érkezik, a 10. Színházi Olimpia keretén belül pedig a világ egyik legjelentősebb tánctársulata, az izraeli Vertigo Dance Company produkciója is látható lesz. 

„Szándékunk az volt, ha már egy ilyen erős színház ad otthont a fesztiválnak, mint a Miskolci Nemzeti, akkor hozzunk olyan előadásokat is, amelyek egy színház-tánc ötvözeti érdekességet mutatnak meg a nézőknek, így például látható lesz Shakespeare és Csehov egy-egy műve is tánc formájában”, sorolta a fesztivál fellépőit Kozma Attila.

A táncfesztivál nyitóakkordja Éder Vera fotográfus kiállítása lesz, amely az idén 10 éves Miskolci Balett „történelmét” mutatja be. A tárlat a társulat eddigi előadásainak megörökített pillanatképeit mutatja be. A fesztivál nyitónapjának estéjén láthatja a közönség a Marilyn Monroe történetét feldolgozó táncelőadást, a Vörös Naplót, melynek koreográfus-rendezője Kozma Attila. Az előadást az 50-es évek amerikai színésznőjének sorsa ihlette, a szexszimbólum titkos naplójának, a Vörös naplónak az alapján. A produkciót Kozma Attila a Miskolci Balett legjelentősebb idei előadásának tartja, amely minden korosztálynak érdekes lehet.

Az előadásokról további információkat ITT találnak. 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!