Nincs limitálva: marad az eddigi rendszer
Az egyik miskolci hírforrás január 7-én közzétett bejegyzése szerint ez évtől Miskolcon csak 4 darab zöld zsákot szállít el hetente a szolgáltató. Az információ azonban hibás: a probléma az, hogy aki a fentieket írta, nem bonyolódott bele különösebben a szemétszállítás szervezeti hierarchiájába.
Más településeken változhat a rendszer
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (BMH) valóban változtat a megszokott renden, ami a felgyülemlett zöldhulladék elszállítására szolgáló zsákok pótlását illeti. Miskolcon azonban a Miskolci Regionális Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. (MiReHu) végzi a zöldhulladék elszállítását, mint a BMH alvállalkozója.
- 2021 január 1-től új hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés lépett hatályba, ami többek között a zöldhulladék gyűjtésére és szállítására is vonatkozik – ismertette az új körülményeket lapunkkal a BMH. – Korábban a zöldhulladékot március 1. és december 15. között szállítottuk el, ám ettől az évtől kezdve ez az április 1. és november 30. közötti időszakra módosul. A visszagyűjtött zöldhulladék mennyiségéből ugyanis az látszik, hogy nem keletkezik belőle annyi, hogy a korábbi eljárás indokolt maradjon. A módosításokkal együtt is túlteljesítjük az Országos Hulladékgazdálkodási Tervben előírt kötelező elemeket. A zöldhulladékgyűjtő-zsák megmarad, nem tűnik el, viszont csak négy darabot pótlunk egyszerre.
Miskolcon nincs limit
Vannak olyan települések, ahol a társulás 240 literes gyűjtőedényeket létesített – ezek az eszközök 4 darab zsák befogadóképességével azonos térfogatúak, de használatuk környezettudatosabb. Ladányi Roland, a MiReHu Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, ez volt az alapja a változásnak, ám ő, mint alvállalkozó, nem követik egyelőre a BMH példáját.
- Amikor ezzel az információval szembesültünk, megkérdeztük a tulajdonos önkormányzatokat, hogy ebben a kérdésben hogy foglalnak állást. Mivel a BMH meghatározott egy minimum szolgáltatást, de azt nem mondta ki, hogy ettől nem lehet többet nyújtani, így a tagönkormányzatok döntése szerint az eddigi rendszerben folytatjuk a szolgáltatást. Ez – Miskolc tekintetében – tulajdonképpen annyit jelent, hogy nem állunk át a négyzsákosra, hanem marad a limit nélküli rendszer – tette tisztába a zöldhulladégyűjtő-zsákok körüli kérdéseket Ladányi Roland.