Ugrás a tartalomra

Lakásokat újítanak fel a Vasgyárban

Létrehozva
Közel félszáz önkormányzati szociális bérlakást újítanak fel a Vasgyárban egy több mint 800 millió forintos projekt keretében 2021 áprilisáig.
Kép
Fotó: Mocsári László

Egyebek mellett a Kabar, a Glanzer, a Gózon és a Puskin, de a Számozott utcákat is érinti a projekt. A cél az, hogy a 42 szociális bérlakás korszerűsítésével, komfortfokozatának emelésével és műszaki megújításával javítsák a bérleményeket használók lakhatási életkörülményeit.

Kép
Felújítják a Vasgyári Művelődési Házat

A projekt egyébként már évekkel ezelőtt elkezdődött, 2018 decemberéig fel is újítottak 10 lakást – mondta el Miklós Viktor, a polgármesteri hivatal Pályázati osztályának vezetője azon a pénteki sajtóeseményen, amit a városházán rendeztek meg a projekt újraindítása kapcsán.

A lakások korszerűsítése csak az egyik pillére a projektnek: részlegesen felújítják a Vasgyári úton található Közösségi Házat, helyreállítják a Kabar utcát, és egy játszóteret is építenek. Továbbá megújítják a növényzetet és gyerekkondiparkot is kialakítanak.

Kép

A Számozott utcákban már óriási tapasztalatokkal rendelkezik a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, 2016 óta működtetnek Szociális Lakásügynökséget Miskolcon. Pokker Linda irodavezető előadásában elmondta, négy év alatt már 21 családon segítettek. Azok kaphatnak lakást, akik legalább két éve a Számozott utcákban élnek, de lejárt a határozott idejű bérleti szerződésük, tehát jogcím nélkülivé válnak. Viszont sokan szeretnének itt maradni. Ezeket a családokat karolta fel a karitatív szervezet.

Nagyon fontos fejlesztési programnak nevezte a városrész rehabilitációját célzó projektet Miskolc alpolgármestere. Varga Andrea rámutatott, a borsodi megyeszékhely egyik leszakadó része a Vasgyár, mert kevés fejlesztési forrás jutott ide, az évek során megváltozott a lakókörnyezet.

Kép

– Úgy gondolom, óriási lépést teszünk, amikor erőforrásokat mozgatunk meg a Vasgyárban lévő lakások felújítására. Reményeink szerint megváltozik a lakókörnyezet, és ezzel a városrész visszanyerheti azt a rangját, amit korábban képviselt – fogalmazott.

A projekt 100 százalékban az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. A Miskolc város leromlott városi területeinek rehabilitációja- Vasgyári program” című TOP-projekt bruttó 837 millió forintból valósul meg.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Régiségvásár
Márton-napi hangolódás, utcazene és vidám hangulat a novemberi Régiségvásáron
MiskolcSzabadidő
November sem telhetett el Miskolci Régiségvásár nélkül. Ezúttal november 8-án várták a kincskeresőket, gyűjtőket és nézelődőket a miskolci belvárosban.
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Nem takarítják el az összes falevelet Miskolcon, itt a polgármester válasza
Miskolc
A lehullott falevelek egy része idén nem a komposztálóba vagy a hulladék közé kerül. Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere mutatta be a LombMarad programot.
Gardróbvásár november_BNR
Elpörögtek a cuccok: ez volt az utolsó Gardróbvásár Miskolcon idén
MiskolcSzabadidő
Hetedik alkalommal rendezték meg a Gardróbvásárt a Belvárosi Fröccsteraszon. Vasárnap délelőtt megtelt a SOHO kincskeresőkkel.
Kiért áll a kereszt a Molnár-sziklán?
Miskolc
Egy megcsalt férj, két halálra ítélt szerelmes vagy egy kikosarazott molnárlegény emlékét őrzi a Molnár-szikla keresztje?