Ugrás a tartalomra

Látványos meccsre készül a Diósgyőr

dvtk.eu
Utoljára módosítva
2020. február 07. péntek 12:10
Jól rajtolt 2020-ban a DVTK, két győzelemmel és egy döntetlennel a háta mögött várja a DVSC elleni mérkőzést, ami egyúttal a klub 110 évvel ezelőtti alapítására emlékező ünnepségsorozat kezdete. A találkozóról Feczkó Tamással, a DVTK vezetőedzőjével készült interjú olvasható a klub honlapján.
Fotó: Mocsári László

A DVTK egészen az utolsó percig vezetett Felcsúton, azonban a hazaiak egy lesgóllal egyenlítettek. Egy pontot így is szerzett a DVTK, azaz sorozatban negyedik, összességében az ötödik bajnokiról hozott haza pontot a csapat. De hány napnak kell eltelni ahhoz, hogy Feczkó Tamás örülni tudjon ennek a pontnak? - tettük fel az első kérdést.

- Nem egy pontot nyertünk, hanem kettőt veszítettünk szerdán. Azt pedig majd a bajnokság végén tudom megmondani, mit ért ez az egy pont. Az viszont tény, hogy három mérkőzés alatt hét pontot szereztünk 2020-ban, a két dobogós, az FTC és a Mezőkövesd gyűjtött még ennyit, többet senki sem.

A PAFC - DVTK találkozó előtt Feczkó Tamás azt ecsetelte, egy tört héten, amikor szombat-szerda-szombat ritmusban játszanak a csapatok, a regeneráció a legfontosabb, valamint fel kell készülni az ellenfélből.

- Most egy nappal még kevesebb idő áll rendelkezésre - reagált a vezetőedző -, ezért hatványozottan igaz, amit a hét elején a regenerációról mondtam. Most szombaton a taktika mellett az akarati tényezők is döntőek lesznek.

A DVSC a legutóbbi két vereséget szenvedett a DVTK vendégeként. Jelenleg a DVTK mögött két ponttal lemaradva a 8. helyen állnak, igaz az ősdiósgyőri Vitelki Zoltán vezetésével még veretlenek.

- Több szempontból is érdekes mérkőzés vár ránk, hiszen szomszédvárak, a tabella szerint is közel azonos képességű csapatok csapnak össze. A DVSC teljesen más típusú ellenfél, mint a PAFC, ezért az alapjátékunkat nem feledve kicsit variálni kell a taktikán. Az biztos, harcos és jó focit játszó DVSC érkezik vendégségbe. Jól rajtoltak, két élcsapat ellen is pontot szereztek, az Újpestet pedig nagyon megverték. Látványos találkozót várok, mert az biztos, hogy a szerdainál több gólhelyzetet látnak majd a szurkolók. Hazai pályán a saját szurkolótáborunk előtt nem is lehet más célunk, mint a győzelem.

Február 6-án ünnepelte a DVTK alapításának 110. évfordulóját, és ezzel a mérkőzéssel indul az ünnepségsorozat.

- Óriási megtiszteltetés, hogy egy ilyen nagy hagyományokkal rendelkező klub vezetőedzője lehetek, és az alapítást követő 110. évfordulón én irányíthatom a csapatot. Az élet igazságos, Vitelki Zoltán a 110 évből nagyon sokat töltött a klub szolgálatában. Ha valaki, akkor ő megérdemli, hogy részese legyen ennek a mérkőzésnek, még akkor is, ha ezúttal az ellenfél edzőjeként. A kezdő sípszó előtt biztosan együtt ünneplünk, utána viszont - bízom benne - már kevesebb oka lesz a mosolyra. Minden játékosomnak külön motivációt jelent az ünnepi mérkőzés, hogy a győzelem után ismét együtt énekeljünk a szurkolótáborunkkal - zárta Feczkó Tamás.

A másik kispad
Az előző év végén lemondott Herczeg András, helyére az ősdiósgyőri Vitelki Zoltán érkezett a DVSC kispadjára. A mai napig népszerű Vitya labdarúgóként az élvonalban 146, a másodosztályban 182, a harmadosztályban 16 mérkőzésen viselte a diósgyőri szerelést. Már aktív pályafutásával párhuzamosan elkezdte edzői karrierjét, a DVTK U6-os csapatától indulva ért el az első csapat kispadjáig. Benczés Miklós stábjának tagjaként NB II.-es bajnoki címet ünnepelt, majd kétszer is megbízott edzőként irányította a csapatot - 2015 tavaszán 4 győzelem és 1 döntetlen volt a beugrás eredménye. Ezt követően UEFA Pro lincences edzői diplomát szerzett, és Kazincbarcikán, valamint Budafokon dolgozott az NB II.-ben.

- Nem voltam még ilyen szituációban, hogy ellenfélként vezessek Diósgyőrben egy csapatot, de abszolút nyugodt vagyok, sportembernek vallom magam, aki most a Loki sikereiért küzd - nyilatkozta Vitelki Zoltán. - A lehetőségeink megvoltak, hogy az első három fordulóban még több pontot gyűjtsünk, de elégedettnek kell lennünk a megszerzett öt ponttal. Tovább emeli a megszerzett pontok jelentőségét az, hogy veretlenek tudtunk maradni három meccsen keresztül, három jó csapattal szemben. Jó szériában van jelenleg a DVTK is, lehet látni, hogy van önbizalmuk a játékosoknak, két győzelem és egy döntetlen után általában a labdarúgók nem remegnek meg. Értelemszerűen a hazai pálya a Diósgyőr mellett szól, de bízom benne, hogy minket is el fog kísérni egy nagy létszámú szurkolótábor. Két jó csapatról van szó, ezen a mérkőzésen apró nüánszok fognak dönteni.

További hírek

Olvasnivaló

Programok