Ugrás a tartalomra

Látványos változáson megy át a Zsarnai piac

Létrehozva
A cél egy komfortosabb, árus- és vásárlóbarát infrastruktúra kialakítása.
Kép
Fotók: Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.

A kőasztalok első két sorát már korábban lefedték, ezzel elkészült a "prototípusa" a fedett asztaloknak. Jelenleg másik két soron dolgoznak - tájékoztatta lapunkat a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. pénteken.

Közleményükben kiemelték: ez nemcsak azoknak előnyös, akik kevésbé tolerálják a nyári meleget, hanem azoknak is, akik olyan áruval - például édességekkel, kozmetikumokkal - érkeznek, amelynek nem tesz jót a napsütés.

- A mostani arculat megvalósítását az motiválta, hogy a sorok között kényelmes átjárhatóságot biztosítsunk mind a vásárlóknak, mind pedig az árusoknak. Sokkal szélesebb útszakaszon lehet közlekedni, az árus pedig akár autóval is le tud parkolni az asztala mellett, ami jóval energia- és időtakarékosabb, mintha a kinti parkolóból kellene behordania az eladásra kínált portékát - hangsúlyozzák.

Kép

Azt is hozzátették, hogy a sátoros részen mart aszfalttal akadályozzák meg, hogy a terület esőzés alkalmával felázzon, és pocsolyákat kelljen kerülgetni.

A közlemény azzal zárul, hogy a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. célja egy élhető, modern piaci környezet megteremtése, ami egyre inkább elérhető távolságba kerül, köszönhetően a folyamatos fejlesztéseknek.

Amint arról korábban többször is írtunk, 2020-ban kezdték el a Zsarnai piac felújítását. Telepítettek például három sorompót és az azok működtetéséhez szükséges szoftvert, több ezer négyzetméteren végeztek mart aszfaltozást, újabb árusító helyeket alakítottak ki, lefedték a vásárlói folyosót, és létrehozták a kőasztalok melletti árusítói parkolókat.

Kép

Idén márciustól - az árusokkal történt egyeztetést követően - a Városgazda módosította a nyitvatartási rendet is: a piacnapokon (tehát szombat és vasárnap) a kereskedők hajnal 5 órától délután 5 óráig tartózkodhatnak a Zsarnai piacon, ahová a vásárlókat reggel 7 óra és délután fél 4 között várják.

És januártól egy, a bérlés időtartamától és folyamatosságától függő, egész éves kedvezményrendszert is bevezettek. Ennek részleteiről IDE kattintva található bővebb információ.

Ez is érdekelhet

Kellenek az akciógólok
MiskolcSport
Labdarúgás: a hétvégén idegenbeli megyei rangadó vár a diósgyőriek együttesére.
Újabb rangos természetfotós sikerekkel büszkélkedhet a Miskolci Fotóklub
MiskolcBelföldKultúra
„Az év természetfotósa 2026” pályázatán két klubtag - Barkóczi Boglárka és Kékedi Viktor - munkái is kiemelkedő elismerésben részesültek a Miskolci Fotóklubból.
Képgaléria
Patak utcai játszótér átadása
Átadták a megújult Patak utcai játszóteret
Miskolc
A Miskolci Belvárosi Kör összefogásának és a támogatók adományainak köszönhetően megújult a miskolci Patak utcai játszótér. A megújult játszóteret Tóth-Szántai József, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere vette át dr. Deák Csabától, a Miskolci Belvárosi Kör alapító tagjától és Soós Tibortól, a támogatók képviselőjétől.
Terézanyu anyja hazatért
MiskolcKultúra
Nem kábító, de nagy szeretettel fogadták Rácz Zsuzsát a Grizzlyben csütörtök este. Az Állítsátok meg Terézanyut! és a Kábítószeretet írónője elhozta legújabb könyvét, és stand-upolt miskolci életéről is.