Ugrás a tartalomra

Látványos volt a tizenhetedik Fazola-nap

Létrehozva
Kohászati bemutatókkal, látványcsapolással és tiszteletbeli kohász-avatással kezdődött a nap, és sok jó programmal folytatódott, a Múzeumok Őszi Fesztiváljának keretein belül megvalósított eseménysor.
Kép
Befűtötték az őskohót a Garadna völgyében. Fotó: Osztie Tibor

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, idén ez már a tizenhetedik Fazola-nap volt az őskohónál. A szervezők szerint a program legfontosabb célja minden évben az, hogy felidézze a város kohászmúltját.

A Múzeumok Őszi Fesztiváljának részeként megvalósul emléknap fél tizenegykor kezdődött egy rövid megnyitóval, majd tiszteletbeli kohász-avatással és látványcsapolással folytatódott. A délután járom óráig tartó programok során a Vasverő hámorban voltak többek között kovácsmesterség-bemutatók, kézműves foglalkozások, öntészet, kicsiknek és nagyoknak, és tűztornádó is a Miskolci Egyetem, Anyag- és Vegyészmérnöki Kar szakembereinek jóvoltából. 

Kép

Akit behatóbban érdekelt, hogyan készült a diósgyőri sín, az választ kapott erre, ahogy sok más, érdekes kérdésre is, a múzeumpedagógiai foglalkozásokon. A szervezők zenei programmal is készültek, a Dallamok Szárnyán Művészeti Klub mutatta be tudását a közönségnek. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Bükki Helyi Csoportja pedig madárgyűrűzési, madártani bemutatóval és gyermekfoglalkoztatóval készült. Felsorolni is nehéz lenne a számtalan időtöltési lehetőséget, hiszen a Fazola-nap programját gazdagította a Szeleta Park Látogatóközpont a Miskolci Gombász Egyesület, a Borsod-Abaúj Zemplén Vármegyei Mérnöki Kamara, az Északerdő Zrt. Erdei Iskolája és a Kós Károly Építőipari, Kreatív Technikum és Szakképző Centrum ajánlata is.

Preview Image
Kattintásra képgaléria nyílik!

Szalai József az Északkelet-Magyarország Ipartörténetének Ápolásáért Alapítvány (EKMITA) alapítótagja és elnöke elmondta, kétszázötvennégy éve kezdődött a vasgyártás a Garadna völgyében, amikor Mária Terézia és Fazola Henrik aláírta az erről szóló megállapodást. Ilyen hosszú múlt után a sors iróniája, hogy már nem működik kohászat ebben a városban. 

Hollósy András Miskolc alpolgármestere azt emelte ki, hogy a város történetében és életében mindig is nagy jelentőségű volt a kohászat. Kevés olyan miskolci van, akinek ne lett volna legalább egy hozzátartozója, aki dolgozott egykor a kohászatban, az LKM-ben vagy az acélműben. Rámutatott, a csúcson több mint 24 ezer embernek adott munkát a vas- és acélgyártás Miskolcon. 

Kép

- Ki ne emlékezne arra gyerekkorunkból, amikor fújt a gyár? Ebből mindig tudtuk, mennyi az idő, hány óra van éppen. Volt egy kedvenc elfoglaltságom, amikor a szüleimmel vonattal utaztunk, mindig megnéztem a síneket, és rájuk volt írva, hogy Diósgyőr, és a gyártás dátuma. Akárhová mentünk az országban, mindig büszkén gondoltam arra, hogy jó dolog diósgyőrinek, miskolcinak lenni - emlékezett az alpolgármester. 
Hozzátette, nagyon büszke Miskolc és Diósgyőr kohászati hagyományaira, és felhívta a figyelmet arra, hogy bár az acélmű már nem működik, de még mindig a város vastartaléka, amit az új önkormányzati ciklusban igyekszenek majd aranytartalékká tenni. 

Kép

A tizenhetedik Fazola-napon tiszteletbeli kohásszá avatták Miskolc leköszönt polgármesterét Veres Pált, aki meleg szavakkal köszönte meg ezt a tisztességet. Elmondta, megtörtént a város élén a váltás, de sok munka van még hátra az átadás-átvétel kapcsán. Kiemelte, hogy kiváló a kapcsolat az új polgármesterrel, Tóth-Szántai Józseffel, meg van közöttük az összhang. Az új polgármester üdvözletét is elhozta egy másik rendezvényről. Kérdésre válaszolva rámutatott, az oktatás, ahonnan a politikába érkezett egészen más világ, mint a politika világa. Nehéz, de tanulságos időszak van mögötte, nem minden sikerült úgy, ahogyan elképzelte, de meg tett mindent Miskolcért, ami az adott körülmények között lehetséges volt. 
A tiszteletbeli kohászavatást koccintásokkal pecsételték meg, aztán jött a csapolás a kohónál. Ezt a volt polgármester szakszerűen végrehajtotta, igazolva érdemességét és megkapta az ezt igazoló tanúsítványt.

Kép

Ez is érdekelhet

Rock’n’roll-lal készülnek ősbemutatóra
Kultúra
Különleges családi előadásra készül a Csodamalom Bábszínház: március 21-én, délelőtt fél 11-től mutatják be a Graffaló, avagy az Óriásfaló kisegér című bábmusicalt. Szilner Olivér rendezővel beszélgettünk.
Izraeli ízek költöztek a Zsidóházba
KultúraMiskolcBelföldVilágEgyház
Izraeli ételek elkészítését tanulhatták meg az érdeklődők vasárnap délután a miskolci Zsidóházban, ahol az „Izrael konyhája” című főzőtanfolyamot rendezték meg. A programot Sepsi Balázs séf vezette, aki a Vidék Íze magazin szakácsa és a Kóser Catering vezetője.
Esztenás táncház Miskolcon. Fotó: Grúz Bence
Van kilátás folytatásra
KultúraMiskolcÉletmód
Már az Esztenás nélkül is lenne Esztenás táncház Miskolcon. Tóth Arnold zenész és szervezővel beszélgettünk arról is, hogy bizony kineveltek egy újabb Esztenás generációt.
Képgaléria
Kerékgyártó Füles István gitár vitrin avató a Grizzly Music Pubban
„Amíg megszólalnak a dalok, addig Füles velünk van”
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Pénteken este felavatták a Grizzlyben azt a vitrint, amiben a 20 éve elhunyt legendás miskolci zenész, Kerékgyártó Füles István kultikus hangszerét állítják ki.