Ugrás a tartalomra

A legfiatalabb párt is teljes létszámmal indul Miskolcon

Létrehozva
Van már több olyan körzet, ahol már össze is gyűlt a megfelelő darabszámú ajánlás – nyilatkozta lapunknak a Mi Hazánk Mozgalom polgármesterjelöltje.

Pakusza Zoltán ismertette: Miskolcon minden körzetben megvan a jelöltjük, akik járják a választókörzetüket és gyűjtik az induláshoz szükséges ajánlásokat. Közben a lakókkal beszélgetve a választókörzet problémáit is felmérik, és gyűjtik az aláírásokat.

A Mi Hazánk Mozgalom miskolci programjában kiemelt helyen szerepel a korrupciómentesség és a közbiztonság javítása. Az egyik legnépszerűbb politikusuk ezt most azzal egészítette ki, hogy az infrastruktúra, az egészségügy fejlesztése vagy a bérek felzárkóztatása melletti kiállás is nagyon fontos kérdések.

– De egyik stratégiai kérdése lesz Miskolcnak a jövőt illetően, hogy meg tudjuk-e állítani a város „lyukósodását” – mutatott rá Pakusza Zoltán. – Ha a jelenlegi folyamatok folytatódnak, akkor a város élhetetlenné fog válni. Városrészek és benne becsületes adófizetők ingatlanjai fognak elértéktelenedni. Ráadásul ez közegészségügyi, gyermekvédelmi és gazdasági kérdés is, amit komplexen kell kezelni – hangoztatta.

A párt mind a 19 választókörzetben indít jelölteket, fiatalok és nyugdíjas korúak, mérnök, tanár, szociális területen dolgozó szakember egyaránt erősíti soraikat. A polgármesterjelöltjük korábban kiemelte, elsősorban azoknak a szavazóknak igyekeznek alternatívát kínálni, akik nemcsak a jelenlegi vezetőket akarják leváltani, hanem annak ellenzékét is. – Azokhoz is szólunk, akik nem akarják, hogy a 2002-2010. közötti időszak gyurcsányista politikusai és politikája jöjjön vissza Miskolcra – tette hozzá.

(A külső fotónk archív)

Ez is érdekelhet

A modernkori festő ecsete az AI
MiskolcKultúraTudomány
Malejkó Benjámin miskolci alkotó két éve fedezte fel a mesterséges intelligencia művészi oldalát. Ma már több mint 159 ezren követik naponta, ahogy a digitális technológia és az emberi lélek találkozásából új képi világ születik.
Rúsz Márton
Rúsz kilenc napos ciprusi kalandja
MiskolcSport
Újabb nemzetközi küldéseket kapott a FIFA-jelvényes miskolci labdarúgó játékvezető.
mvk
Szombaton forgalomkorlátozás lesz a 16-os autóbuszvonalon
Miskolc
Autóverseny miatt lezárják a Lyukóvölgyi út egy részét október 25-én, szombaton reggel hat órától várhatóan tizennyolc óráig.
DVTK Jegesmedvék
Kupa után ligameccs, majd újra kupatalálkozó
MiskolcSport
Sűrű program vár a Macik hokicsapatára.