Ugrás a tartalomra

„Legyek, aki voltam nemrég” – Új koncepció mentén működik tovább a MÜHA

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2022. január 12. szerda 11:26
Az idei programok tervezésekor a legfőbb cél a színvonal emelése volt.
Fotó: Juhász Ákos

Színvonalas kiállításokkal, koncertekkel, nagyszabású vendégprodukciókkal és évtizedes múltra visszatekintő programokkal tér vissza ebben az évben a Művészetek Háza. 2022-ben új koncepció mentén szervezik majd az eseményeket, amelyek miskolci szakemberek és intézmények összefogásával, több művészeti ág összekapcsolásával valósulnak meg. A programok tervezésekor a legfőbb cél a színvonal emelése volt – erről tartott sajtótájékoztatót kedden délelőtt a létesítményt üzemeltető Miskolci Kulturális Központ (MKK) vezetése.

- A MÜHA a Miskolc város egyik legreprezentatívabb belvárosi kulturális intézménye. Célunk az volt a 2022-es év programjainak összeállításakor hogy a ház művészeti-szakmai színvonalát növeljük, és ennek a célnak az érdekében még tavaly megkezdtünk egyeztetéseket szakemberekkel, intézményekkel, szervezetekkel. Ennek eredményeképpen több új programsorozat is indul – jelentette ki az Majorné Bencze Tünde, az MKK ügyvezetője.

Elmondta még, a közeljövőben zene orientált, tematikus események helyszínévé változik az egykori kávézó. „A hely alapvető atmoszféráját megtartva, a vendéglátós saját ízlése szerint alakítja ki akár egy dallamos jazz este, akár egy hétköznapi koktélozás exkluzív színterévé. Rendszeres rendezvényeik mellett igyekeznek otthont nyújtani közéleti események és zártkörű összejövetelek számára egyaránt” – tette hozzá.

Beszélgetések az erényről és másról

A MÜHA új programjainak egyike lesz az ARTTÉR. A Czikora Ágnes által megálmodott beszélgetéssorozat több mint tíz éves múltra tekint vissza. A szerkesztő-műsorvezető úgy fogalmazott, öröm számára, hogy a sorozat ezen az exkluzív helyen folytatódik.

Középen: Majorné Bencze Tünde. Fotó: Juhász Ákos

- A beszélgetések olyan erényekről szólnak majd, amik nélkül a világ nem működik, ezek között elsőként február 2-án a bátorság, majd a kedvesség, kitartás, büszkeség, önfeláldozás és a kompromisszumkészség a téma – mondta el Czikora Ágnes, aki kiemelte, a beszélgetések minden hónap első szerdáján a MÜHA kávézójában zajlanak majd.

(S)ikertörténetek sorozatot Jenei László, az idén 14 éves MŰÚT folyóirat főszerkesztője mutatta be. „A program január 19-én, szerdán indul, ekkor Dragomán Györggyel és Ungváry Krisztiánnal beszélget majd Kőrizs Imre szerkesztő, kritikus. A (S)ikertörténetek sorozat következő epizódjaiban mások mellett Nádas Péter Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró, esszéista,  Szűcs Attila Munkácsy Mihály-díjas magyar (miskolci származású) festőművész beszélget Bazsányi Sándor irodalomtörténész, irodalomkritikus, esztéta, egyetemi docens vezetésével – hangsúlyozta.

A zene szerelmeseit is sok program várja majd a házban. Ezek egyike a Jazz Inside Club a MÜHA kávézójában. Így a műfaj szerelmesei számára állandó helyen folyamatosan igényes jazz muzsikát kínál majd a Jazz Inside Band.

Régi-új galéria

A Kortárs Galéria a következő időszakban is minőségi alkotások színtere lesz – jelentették ki. Az első pár hónap a retro tárlatoké, aztán a Vasgyári Művésztelepeken született fotók kapnak helyet a falakon. Olyan válogatások, amelyek a budapesti bemutatót követően térnek haza. Varga Éva szobrászművész Kétszáz ajtó című fotóanyagából is kikerül mintegy 80 kép a falakra és más kortárs helyi alkotók is helyet kapnak a rendhagyó galériában. Seres László festőművész új képsorozattal jelentkezik és tavasszal ez az anyag is bemutatásra kerül.

Kishonthy Zsolt. Fotó: Juhász Ákos

- A Művészetek Háza Galériájával párhuzamosan újjászerveződik a MissionART Galéria Miskolcon. A korábbiak szerint nemcsak a fővárosban, hanem újra a borsodi megyeszékhelyen is teret ad az ifjú művészeknek a Széchényiről nyíló kapualj modern kiállítóhelye, amely egy felújítást követően nonprofit galériaként funkcionál. 6-7 helyi alkotó – így Tóth Vivien, Szeszák Ádám, Góre Szabina, Gregovszki Gábor - bázisa lesz a házban, akik aktívan dolgoznak és kiérdemelték a helyet – tette hozzá Kishonthy Zsolt művészettörténész, a MissionART Galéria vezetője.

Végül Halászné Rőthy Anita, a MÜHA intézményvezetője szólt a nagytermi programokról.

- Januárban a kultúra napja alkalmából Udvaros Dorottya felolvasó színházi estjével várjuk az érdeklődőket, majd egy újévi operett gálával zárjuk a januári programokat. Februárban látható lesz többek között a Válótársas -könnyed párkapcsolat-gazdagító est című előadás, és a Hogy szeret a másik című vígjáték is, Valentin nap alkalmából pedig Pál Dénes koncertjével készülünk – részletezte a házvezető, aki elmondta azt is, hogy a gyerekeket is számos program várja majd, nyáron pedig visszatér a ház elé a népszerű GasztroPlacc is.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!