Ugrás a tartalomra

Lelket is adott a rektor-festménynek

minap.hu
Utoljára módosítva
2021. február 23. kedd 15:29
A Szenátusi teremben látható festmények sorában jelenleg Torma András leköszönt rektoré az utolsó. Szecskó István festő azt mondja, komoly feladat megfogni a személyiséget, a karaktert.
Fotó: Végh Csaba

Hivatalosan február 12-étől Horváth Zita a Miskolci Egyetem új rektora, ezzel végleg leköszönt Torma András, akit 2013-ban iktattak be hivatalába. A Szenátusi teremben látható festmények sorában jelenleg az övé az utolsó. Ennek kapcsán beszélgettünk a festővel, Szecskó Istvánnal. Ő kapta azt a megbízást, hogy készítse el Torma András korábbi rektor portréját. A felsőzsolcai festőművész elárulta, nagyon szeret portrét festeni. – Meghívására elmentem a rektor úrhoz, beszélgettünk a leendő festményről, egy másik időpontban pedig lefotóztam őt, oldalról is. Már nem azt a világot éljük, hogy órákig, sőt, napokig üljenek modellt az emberek. Fotóról végül két-három hét volt megfesteni a rektort.

Azt is elmondta, hogy az emberábrázolást szereti a legjobban. – Komoly feladat megfogni az illető személyiségét, karakterét. Attól, hogy pontosan másolok le valamit, még nem teljes, csak akkor lesz az, ha belekerül valami több. Nézem az arcát, és lelket adok a másolatnak. Nem jó korba születtem, mert manapság már kevesen kérnek portrét.

Meg is mutatták a helyet, ahova az alkotás kerül majd, és ennek jelentősége volt a festmény szempontjából is. – Fontos volt számomra, hogy úgy viszonyuljak a többi képhez, mint amikor egy kiállítást rendez az ember, hogy összhatásában az egész jó legyen. Úgy döntöttem, a portréalak forduljon a többi kép felé, hogy zárja a sort. Így lett egységes.

A sorozat darabjai elég sötétek, amiről a Munkácsy-képek juthatnak eszünkbe; alapjuk a művész által kikevert és elnevezett bitüm volt, ami még életében befeketedett. Ma milyen technikával dolgoznak a művészek, hogy tartósak legyenek az alkotások? – kérdeztük Szecskó Istvántól.

– Egy olasz alapozót használok több rétegben. Ma már tubusos korszak van, nem magunknak készítjük a festéket sem, mint ez jellemző volt az előző századokban. Annak idején a gyógyszertárban vették meg az alapanyagokat hozzá, hazavitték, megtörték, olajjal bekeverték. Öt-hat hónapot szoktak arra szánni, hogy teljesen kiszáradjon egy olajfestmény, ezután kap egy lakk fedőréteget. Ha a kép kezd szürkülni, tehát tönkremenni, a restaurátornak csak a védőréteget kell lemosnia róla, újra lelakkozni, és így megint több száz évig tartós maradhat – mondta Szecskó István, aki elárulta, farostra festette az olajfestéket, mert így nincs szemcsézettsége az anyagnak, mint a vászonnál, tehát finomabban lehet dolgozni rajta.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!