Lendületes növekedés a kkv-k finanszírozásában
Mint megtudtuk, várhatóan idén is kétszámjegyű bővülést mutat a haza kkv-szektor hitelállománya, és tovább nő a kereslet a fix kamatozású konstrukciók iránt. Az Erste Bank a piaci átlagot meghaladó növekedésre számít az új folyósításokban mind országosan, mind Borsodban: a megyében tavaly a kkv-hitelállomány a bankszektor átlagánál nagyobb ütemben gyarapodott.
A szerdai sajtótájékoztatón az Erste Bank kis- és középvállalati igazgatója, Szerdahelyi Róbert kiemelte, a pénzintézetnél a vállalati hitelállomány 21 százalékkal gyarapodott tavaly, és ezzel a bank piaci részesedése a vállalati hitelezésben a három évvel ezelőtti 4 százalékról 7 fölé nőtt.
Kifejtette továbbá: lendületes növekedést mutat a kkv-finanszírozás Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is, ahol az állomány közel 17 százalékkal emelkedett egy év alatt, míg a hitelezett ügyfelek száma 9 százalékkal haladta meg 2018 végén az egy évvel korábbit. A hitelfelvételek számának dinamikus emelkedése a borsodi gazdaság erejét mutatja, ugyanakkor van még tér a további bővülésre – tette hozzá.
A tájékoztatót követően az Erste Bank elismerte legrégebbi – több mint 20 éve náluk bankoló – Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kis- és középvállalati ügyfeleit.