A Lengyel-Magyar Barátságot ünnepeljük
Miskolc lengyel testvérvárosa Katowice, a város második legrégebbi testvérvárosi köteléke.
Az első kétoldalú kapcsolatok 1973-ban jöttek létre hivatalos együttműködésről szóló megállapodás aláírásával, melyek többször megújultak.
A két város valódi testvérkapcsolatot ápol. A két város megannyi, számos területen, közösen megvalósított projektjei, valamint szakmai tapasztalatcseréi által a városdiplomácia és a civil társadalom széles köre dolgozik azon, hogy ápolja, mélyítse és a fiatalabb generációkra örökítse a közös történelmi hagyományokat.
Erre a barátságra a város minden szegletében emlékeztet valami: a Katowice utca, vagy a Romek Strzałkowski emlékmű, a Hősök terén álló Katowice fa, a Katyni emléktábla a Minorita templom falán, vagy a II. János Pál pápa tér és a Diósgyőri vár Szent Hedvig kápolnája. Ezek a helyek mind-mind a kölcsönös tisztelet, szeretet és megbecsülés szimbólumai.
Katowice város szívében, teret építettek a Miskolci Barátoknak.
A Lengyel-Magyar Barátság Napjához kötődően évente megrendezik a Magyar Napokat, - amely évről évre újabb elemmel gazdagszik és mára változatos programsorozattá bővült.
Közös hangversenyek, konferenciák, magyar piac és a Lengyel-Magyar Barátság Sakkbajnokság is itt kap helyet.
A járványhelyzet miatt második alkalommal marad el a közös ünneplés a testvérvárosok között.
A megemlékezés jegyében álljon itt ez a kedvcsináló kisfilm, mely 10 okot sorakoztat fel, amiért nekünk, miskolciaknak érdemes ellátogatnunk testvérvárosunkba, Katowicébe.