Ugrás a tartalomra

Lépés a nagyszínpad felé

Kujan István
Utoljára módosítva
2022. május 13. péntek 13:14
Tehetségkutató versenyt rendezett diákzenekarok számára csütörtökön a Szinva teraszon a Miskolci Kulturális Központ.
Horváth Csongor képgalériája

A programmal az volt a célja a szervezőknek, hogy teret biztosítsanak a pályájuk legelején járó, ifjú zenekaroknak. A színpad felkínálása mellett persze érvényes szakmai tanácsokkal is el szerették volna látni a tehetségeket, hogy azt kamatoztatva idővel akár fesztiválok közönsége elé is bátran ki merjenek állni.

- A Miskolci Kulturális Központnál azt gondoltuk, hogy már érdemes általános és középiskolás kortól figyelemmel kísérni a fiatalokat - hangsúlyozta a Tekerd fel a hangerőt című program egyik szervezője, Hímer Bertalan Paya.

A város - a diákpolgármester zsűritagként való jelenlétén keresztül is - szerette volna kifejezni, milyen fontos a fiatal tehetségek támogatása, pályájuk egyengetése. Hudák Lilla érdeklődésünkre elmondta, a diákönkormányzat is azért jött létre, hogy az itteni diákok megtalálják a közös hangot, a közös programokat, ahol új barátságok születhetnek.

- A zsűrizésnél fontos szempont számomra, hogy lássam: a zenekarok élvezik, amit csinálnak, szívből jön a zenéjük; kifejező legyen, ahogy át akarják adni a zenélés örömét, ami remélhetőleg bennük van - mondta a diákpolgármester, aki egyébként maga is szeret énekelni, rendszeresen részt vesz a Zenita táboraiban, ahol Jancsó Dóra, Cselepák Balázs és Szolnoki Péter szerettette meg vele a zenét.

- Hogy miért jó ma fiatalnak lenni Miskolcon? Én azt tudom mondani, hogy nagyon szeretek itt élni, minden megvan a városban, amire nekem most szükségem van az életben. Szeretem az iskolámat, a jezsuita gimnáziumot, szeretem az itteni embereket, szeretek végigmenni a főutcán, fagyizni, kávézni, enni egy jót - sorolta.

Nahaj Péternek, a Sky Fanatic frontemberének nem ez volt az első zsűrizése, így már tapasztalatból mondhatta azt, hogy a hangszeres tudás, a színpadkép és a közönséggel való kommunikáció vizsgálata mellett az alázatot keresi a fellépőkben.

- Mivel tanítok is, így pontosan látom: egyre több fiatal szeretne zenekarban játszani. És ma már nemcsak a rock-vonal él: találkoztam fiatal reggae és hip-hop csapatokkal is. Mindegy is a stílus, én azt szoktam mondani, hogy egy ilyen versenyen már mindenki nyert, aki eljött - tette hozzá.

Nos, a miskolci Tiszta kosz nem csupán a részvétellel nyert - a zsűri ítélete alapján ők voltak a legjobbak a mostani megméretésen. Szabó Ármin, a zenekar énekes-gitárosa azt mondta, több hasznos tanácsot is kaptak a szakma részéről.

- A szövegeinket dicsérték, ahogy azt is, ahogyan ötvözzük a ska-s, folkos hangzást az alter rock-kal. Van persze gyenge pontunk, ezen dolgozni fogunk. Aktívan október óta koncertezünk, művelődési házakban, klubhelyiségekben, kocsmákban játszottunk főleg, de egyre sűrűbb a programnaptárunk. A jelenlegi felállással szeptember óta működünk. Nyárra azt tervezzük, hogy minél több számot felveszünk és kiadunk, és még idén szeretnénk megjelenni egy kisalbummal - mondta.

A nyertes Tiszta kosz 100 ezer forinttal gazdagodott egy autókereskedés felajánlásának köszönhetően. Az első három helyezett zenekar - a Tiszta kosz mellett a Luna és a Mars - felléphet majd a nyár folyamán az Avasi Kvaterkán, az MKK pedig egy városi rendezvényen való fellépést ajánlott fel a Marsnak, a Tiszta kosznak és az Akupunktúrának. Károly Tamás producer a HangArt Stúdióban egy kétórás felvételtechnikai bemutatót tart majd a Marsnak. Az Ady művelődési ház készülő próbatermét pedig valamennyi zenekar használhatja majd.

A csütörtöki tehetségkutató egy többnapos programsorozat egyik állomása volt. Hímer Bertalan Paya elmondta, itt volt a Hangszert a kézbe kiállítás, pénteken pedig a már tapasztaltabb zenekarok számára kiírt, kétnapos tehetségkutatóval folytatódik a sorozat a Helynekemben.

További hírek

Olvasnivaló