Ugrás a tartalomra

Száz húron pendültek együtt

Bájer Máté
Utoljára módosítva
2022. május 10. kedd 15:59
Négy év után újra Miskolcon jár a Hangszert a Kézbe kiállítás, aminek most is hatalmas a sikere az iskolások körében.
Mocsári László képgalériája

Több mint 140 különböző kipróbálható hangszer, összesen 120 ezer résztvevő, millió megszólaltatott hang: ez a Hangszert a kézbe kiállítás, melyen az érdeklődők nem csak megismerkedhetnek egy-egy zeneszerszámmal, de ki is próbálhatják őket - így népszerűsítik a zenét, a zenélést. A szervezők szerint számos gyerek a program során fog először a kezében hangszert – ez is mutatja, milyen szintű létjogosultsága van hazánkban az ilyen törekvésnek. 

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Hangfoglaló Programjának köszönhetően ismét a borsodi megyeszékhelyre érkeztek a Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ) által összeállított zenei eszközök, illetve a kiállításhoz kapcsolódó rendhagyó énekórák. Négy évvel ezelőtt járt először a kiállítás Miskolcon, azóta azonban felnőtt egy újabb generáció, akiknek szintén érdemes hangszert adni a kezükbe. Most három napig, május 10-12. között a Művészetek Háza Miskolc ad otthont az országos programnak, amit immár 55. alkalommal rendeznek meg. A kiállítással egybekötött zeneórák ötletét Bajnai Zsolt és Andrásik Remo keltette életre. Először 8 kiállítást tűztek ki célul, most 55-nél tartanak.

A Müha színpadán először az Anatares pörgette fel a hangulatot, majd rögtönzött mesterkurzust adott Benkő Zsolt, a Hangszert a kézben állandó kísérője, tanára.

Benkő Zsolt megmutatta, milyen a Guitar Hero a valóságban

Ezután Borkuti László közművelődési és turisztikai tanácsnok, utána pedig Hímer Bertalan Paya, a város könnyűzenei életének motorja, a mostani rendezvény segítője mondott pár szót. Mindketten kiemelték, mennyire fontos, hogy a fiatalok időben megismerkedjenek a zenével. A héten Miskolcra érkező programok pedig alkalmas terepet kínálnak ehhez: május 12-én a Szinva teraszon rendezik meg a diákzenekarok tehetségkutatóját a Miskolci Kulturális Központ (MKK) szervezésében, „Miskolc te vagy!” címmel. Pénteken és szombaton pedig ismét a Helynekem ad otthont a Hangfoglalónak, ami jó lehetőséget kínál a bemutatkozásra az amatőr zenekaroknak. Itt az első helyezett 3 millió forint értékű csomagot vihet haza, sőt, a Bohemian Betyars is csatlakozott a szervezéshez: 500 ezer forint értékű különdíjat ajánlott föl az együttes.

Fejlődő mutatók

- A Hangszeresek Országos Szövetsége 2006 óta méri, mennyien zenélnek Magyarországon - mondta a kedd délelőtt tartott megnyitón Andrásik Remo, a HANOSZ főtitkára a Miskolc Televízió stábjának. – 2008-ban látott napvilágot az egyik ilyen kutatás eredménye, ami szerint hazánkban csupán a lakosság 8 százaléka tanult akkoriban hangszeren játszani. Ez nagyon alacsony szám, Európában csak Bulgáriát sikerült megelőzni e téren.

Andrásik Remo. | Fotók: Mocsári László

Így indult egy tudatos építkezés részeként a Hangszert a kézbe 2017-ben.

- Az első tervek szerint 8 városba látogatott volna a kiállítás, ám olyan elképesztő sikere volt a programnak, hogy folytattuk: most 120 ezer látogató körül járunk, ennyien fordultak meg a rendezvényeinken. Tavaly megmértük újra, hányan tanulnak zenélni: jelenleg 29 százaléknál áll ez a szám Magyarországon – fordította a számok nyelvére a sikert Andrásik Remo – aki egyébként 25 éves koráig élt Miskolcon, és Hímer Bertalannal nagyjából 30 esztendeje gyártják a hangjegyeket.

Dobmesterek Level1

A kiállítás már az első nap teltházas volt: rengeteg fiatal állt sorban, hogy kipróbálhassák a 7 szekcióban kitett zeneeszközöket. Andrásik Remo szerint általában a legnagyobb sikere a dobnak és a különböző vibrafonoknak van, de minden hangszert szívesen, érdeklődéssel vesznek kézbe a fiatalok.

Az ingyenesen látogatható hangszerkiállítás május 11-én, szerdán 8.30 és 18.00 között, csütörtökön pedig 8.30 és 15.00 között várja az érdeklődőket.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!