Ugrás a tartalomra

„Lét-formák”címmel nyílt kiállítás az Ifjúsági Házban

Létrehozva
Az Ifjúsági Ház galériáján „Lét-formák” címmel nyílt kiállítás Barkóczi Boglárka drónfelvételeit és épületfotóit mutatja be.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

A fotográfus alkotásai a körülöttünk lévő formákra és struktúrákra helyezik a fókuszt, a képpárokon, képcsoportokon megjelenő hasonló motívumok bemutatásával.

Barkóczi Boglárka a megnyitón elmondta: „Szeretném, ha a látogatók egy kicsit más szemmel néznék a világot, és új perspektívákat fedeznének fel a körülöttünk lévő dolgokban.” 

Kép

A megnyitón Fekete Zoltán, a Miskolci Fotóklub elnöke és a MAFOSZ, valamint a FIAP fotóművésze mondott köszöntőt, valamint az Erkel Ferenc Zeneiskola és Tóth Lőrinc Ágoston előadásait is meghallgathatták a résztvevők.

Kép

A „Lét-formák” kiállítás szeptember 27-ig látogatható az Ifjúsági Ház galériáján, hétköznapokon 9 és 18 óra között. 

Ez is érdekelhet

Stand-up előadást és ingyenes filmvetítést tartanak a Szinva teraszon
KultúraMiskolc
Miskolc lesz a Paramount nyári mozi turnéjának második állomása július 8-án .
felejdthetetlen koncertélmény a jótékonyság jegyében
„Könnyek a vízben” - jótékonysági koncert Székelyföldért a Puskás Szoborparkban
KultúraVilág
A székelyföldi árvizek károsultjaiért tartott koncerten az Edda Művek is zenélni fog.
Egy húsbavágó kötet: Zsidók egy arab országban
KultúraMiskolc
A szerző az MCC eseményén beszélt a mai izraeli-iráni háborúról, amely szerinte újabb zsidóellenességhez, illetve egy nagyobb migrációshullám elindításához is vezethet.
A miskolci színész, akire vadásznak a díjak
KultúraMiskolc
A nagybányán tartott nemzetközi színházi fesztiválon Harsányi Attila átvette az Atelier Kiválósági Díjat, amit most első ízben adtak oda magyarországi színésznek.