Ugrás a tartalomra

Light Friday: a láthatóság fontosságára hívták fel a figyelmet

Létrehozva
A rendőrök a kampánnyal az őszi időjárás okozta vezetésbiztonsági kihívásokra szeretnék felhívni a figyelmet.
Preview Image
Light friday Miskolcon - Horváth Csongor képgalériája

Ez az esztendő sem múlik el az Országos Rendőr-főkapitányság és az Országos Balesetmegelőzési Bizottság „Látni és látszani” címet viselő közlekedésbiztonsági kampánya nélkül. 2021-ben október 25-e és december 10-e között hívják fel a figyelmet az őszi időjárás okozta vezetésbiztonsági kihívásokra.

Kép


Az akció idén is fokozottan épít a társadalmi felelősségvállalásra is, ennek jegyében szervezték meg pénteken a Light Friday nevű programot a Miskolc Plázában. Az eseményen ELTE Best Dance Company zenész-táncos produkcióval hívták fel a figyelmet, hogy minden a láthatóság érdekében tett mozdulat az élet fénye – mondta el a minap.hu-nak Domokos Tibor, a megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs és megelőzési osztályának közlekedési referense.
- A táncosok bemutatták láthatósági mellényt, a karvillogót és karcsapót is – minden olyan dolgot, amit a hétköznapokban bárki használhat annak érdekében, hogy a szürkületi időszakban és este is láthatóak maradjanak – mondta. 

Kép
Fotó: Horváth Csongor


Vigyázzunk a gyermekeinkre! – ez a felirat állt azokon a táblákon, melyek az esemény helyszínét az egyik átépítés alatt lévő üzlet felől szegélyezték. Domokos Tibor érdeklődésünkre elmondta azt is, a fényvisszaverő festékkel készült táblákkal később miskolci általános iskolák környékén találkozhatnak majd a járművezetők, így szeretnék ugyanis a figyelmüket felhívni arra, hogy a legkisebbekre még inkább vigyázni kell a téli időszakban is. 

- A Látni és látszani kampány keretében a rendőrök december 10-ig Miskolcon, a Testvérvárosok úton található OMW üzemanyagtöltő állomáson várják az érdeklődőket ingyenes, láthatóságot elősegítő közbiztonsági kiegészítőkkel, fényvisszaverő mellényekkel, karpántokkal, kerékpáros villogókkal és matricákkal – mondta a referens.

Kép


Borsod-Abaúj-Zemplénben pedig plusz egy akciót indítanak a rendőrök, azt a Magyar Autóklubbal együtt. „Látszódj, hogy lássanak! megyei kampány, keretén belül a magyar autóklubbal a 37-es úton az arnóti körforgalomnál műszaki ellenőrzést fogunk végrehajtani, ahol azt fogjuk ellenőrizni, hogy megfelelő módon felkészültek-e a gépjáművezetők a téli átállásra – árulta el Domokos Tibor, aki zárásként hozzátette: a rendőrség tapasztalatai szerint nagy szükség van az ilyen és ehhez hasonló kampányokra, a tapasztalatuk szerint ugyanis ezek segítenek abban, hogy az emberek jobban odafigyeljenek egymásra, hogy mindenki biztonságban hazaérhessen. 

Ez is érdekelhet

DVTK II F4R - FC Hatvan
Győzelemmel búcsúztak
MiskolcSport
A DVTK II F4R csapata az évad utolsó meccsét játszotta. Az FC Hatvan gárdáját fogadta a DVTK II F4R együttese.
véradás
Véradási időpontok Miskolcon és Borsod megyében
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Több helyszínen szervez véradást jövő héten is az Országos Vérellátó Szolgálat.
A világ egyik legismertebb utazási magazinjában Miskolc
MiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódGasztroSzabadidőKörnyezet
A brit magazin 2026-os Green List válogatásában helyet kapott a borsodi megyeszékhely, illetve Bodrogkeresztúr is.
Kánikula jön pünkösdkor
Miskolc
Vasárnap is a napsütésé lesz a főszerep.